Piros, vörös szín

  • Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.
  • A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
  • A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
  • Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
  • A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
  • Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
  • Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
  • Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
  • A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
  • Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
  • Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe.
  • A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
  • Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a „Nagy Mű” harmadik fokozatát.

Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe. A piros a vér és a tűz színe, de párosítják a veszéllyel, a szerelemmel és a háborúval is. A piros egy olyan szín, amely képes a vérnyomás emelésére, növeli a légzésszámot, és felgyorsítja a belső folyamatokat. Kiemeli a képeket, a szövegeket, és képes az embert a gyors döntésre sarkallni.

A piros szín a reklámokban valamilyen erotikus tartalomra utal, gondoljunk csak a piros ajkakra, a piros körmökre, vagy éppen a piros lámpás házra. Használják a veszélyforrások jelzéséhez, pl.: a közlekedési lámpákon. A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szenvedélyt, a szerelmet jelképezik, a sötétebb árnyalatok a dühöt, az erőt, a bátorságot, a vágyódást, vagy a rossz akarást jelentik.