Már megint nem hallgattam a hatodik érzékemre, pedig jelzett és tudtam, hogy valami baj lesz. A belső hang mindig megszólal és figyelmeztet, csak általában elhessentjük, ugyan már megint rémeket látok és azzal a lendülettel megyünk is tovább a nem helyes úton.
Pedig, ha visszagondolsz hány és hány kellemetlen helyzetből mentett meg ez a belső hang amikor suttogva figyelmeztetett, akkor nem hagynád figyelmen kívül. Igen, sajnos hajlamosak vagyunk nem a belső hangunkra hallgatni, hiszen nem tudjuk megmagyarázni miért is jött ez az érzés, ez az intuíció.
Ezt a megmagyarázhatatlan érzést, az intuíciót már az összes filozófus is próbálta megfogalmazni, időnként egymásnak ellentmondva. Sugallatszerű látásmód, de honnan és hogyan? Mindegyik mást mondott, de lehet mindegyiknek igaza van valamilyen formában.
A pszichológusok sem maradtak ki a belső hang értelmezéséből. Természetesen Freud a szexualitáshoz kötötte, ő azt mondta, annál nem működik, aki szexuálisan korlátozott vagy szégyenérzettel küzd. De ezt már Freudnál megszoktuk, minden a szexből indul és oda is tér vissza.
Jung, aki ugyan értékelte Freud tanait, de lényegesen tovább jutott és másképp is értelmezett dolgokat azt mondja, hogy ez egy tudattalan észlelés és valószínűleg a kollektív tudattalanból hozzuk. Nos mit is jelenthet ez? Amikor még bunkósbottal vadásztak, és rengeteg veszély fenyegette az emberiséget kialakult egy állandó készenlét a veszélyforrás felismerésére, ezek az ősképek, melyek idővel ugyan megkopnak, de bármikor előjöhetnek amikor dönteni kell, melyik a helyes megoldás, hol fenyeget a veszély és azt kerüld el. Ez az állítása hozzám közel áll, el is tudom fogadni, mert hiszen Jungtól nem állt távol az okkultizmus, a doktori disszertációját is az okkult jelenségek pszichológiájából írta.
