Három év telt el együtt, már megvolt a közös házunk, ő részben oda is költözött. Nyár eleje volt, vége az iskolának, hazajöttem a lányomért. Pár nap múlva ő is utánam jött.
Boldog voltam, de a jóslás gyakran kísértett.
Egyik nap elhatároztuk, hogy elmegyünk Kecskemétre az évfolyamtársamhoz. A gyerekeknek nem volt kedvük jönni, így ketten mentünk. Szerencsére.
Sötét volt már, amikor hazafelé indultunk. Kifordultunk a városból, én félni kezdtem, szóltam is a páromnak, úgy félek. Megálljunk…kérdezte, nem, mondtam, de bekapcsoltam a biztonsági övet. Így visszaemlékezve, pillanatok teltek el mindössze, amikor egy kisbusz kielőzött velünk szemben. Frontálisan ütköztünk. A kocsi megpördült és az árokban kötöttünk ki.
Megkövülten ültem a kártyavető nővel szemben……végül azt kérdeztem, mit tehetek azért, hogy ez ne következzen be. Semmit, válaszolta, de megszépíthetem a párom utolsó éveit. Ez a jóslás belém furakodott, ott volt valahol a tudatomban és gyakran tönkretette a szép perceket. Mindig akkor jutott az eszembe, amikor éppen nem kellett volna.
Mindettől függetlenül boldog voltam és készültem a közös életünkre. Németország bajor területén laktunk mindketten, de miután döntöttünk, hogy együtt éljük le az előttünk álló éveket, kerestünk egy közös házat. Gyönyörű házat találtunk, nekem magyar szokásokhoz képest igazi luxusnak számított.
Álmodozó típus voltam, akkoriban is mindig álmodoztam, próbáltam például a közös életünkről is.
De erről érdekes módon sosem sikerült.
Azóta már tudom, hogy gyerekvállalással és például halállal kapcsolatban sem szabad kártyát vetni. Ezek olyan sorsfordító dolgok, amelyekről jobb nem tudni előre.
De hogy mennyire lényeges a tiltás, hát elmesélem saját történetemet. Régi történet, de igaz.
Megismerkedtem a második párommal, megszerettem, elhatároztuk, hogy összekötjük az életünket. Persze én is kíváncsi voltam, mint sokan mások is azok, a kapcsolatuk jövőjét illetően. Egyszóval elmentem egy kártyavetőhöz. Magamnak akkor még nem mertem kivetni a kártyát, ha meg is néztem, tele voltam kétellyel, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik……
A kártyavető nő sok mindent mondott a kapcsolatunkról, de ami a leglényegesebb, azt mutatta a kártya, hogy a párom hamarosan meghal.
Hát igen…akkor megvolt a kérdés, jöhetett a kártya. Lesz-e második gyerekünk?
A kártya teljes tanácstalanságot mutatott, szóval ez még akkor nem volt eldöntött kérdés, így azután elmondtam, amit nekem mutatott a vetőkártya.
„Jelenleg nem döntöttetek, ebben a kérdésben egy nagyon fontos döntést kell meghoznotok, a gondolat érlelődik, de javaslom, döntsetek nagyon felelősen. Azt látom, nem átlagos gyerekvállalásról lesz szó nálatok”.
A tanárnőnk nem mondott semmit, de nagyon elkomolyodott.
Megtudtam később, a kártya igazat mutatott. Akkor nyáron volt egy súlyos műtétje, kivették a méhét, és éppen akkoriban örökbefogadásról gondolkodott a család.
Végül valóban megszületett a döntés és egy gyönyörű kislányt fogadtak örökbe.
Végül azt mondtam, vigyázzanak a házasságukra, mert buktatók várhatók, és ha ezen nem lesznek túl közösen, talán még vége is lehet. Egy kapcsolatot építeni kell, és éppen akkor kell a legjobban odafigyelni az építkezésre, amikor rogyadozik.
Nem telt el valóban sok idő, nagyjából egy év és már válófélben voltak, valóban el is váltak, a kártya teljesen jól láttatta a bekövetkező eseményeket……..de akkor még a tanárnőnk nevetett, és láthatóan hülyeségnek tartotta az egész kártyavetési cirkuszt.
Na jó, akkor én is felteszek egy kérdést, erre mit mutat a kártyád, mondta. A kérdése pedig az, volt, lesz –e második gyereke. Akkor már volt egy remek fia.
Úgy éreztem, gúnyosan és fensőbbségesen néz rám.
Az egyik, akinek legelőször kivetettem a kártyát, az iskolatársam volt, szép, fiatal nő, aki nemrégiben ment férjhez. A férjével volt ott a bulin. Ha lehet valakikre azt mondani, hogy szép pár, hát rájuk lehetett. Két összeillő ember.
Egyszóval semmi kockázat, általános kivetést kért, különös tekintettel a párkapcsolatára és a munkájára. Neki vetettem először. A kártya azonban egészen mást mutatott, mint a valóság.
Hogy mondjam meg ennek a két remek embernek, akik még szinte szerelmesen tekintgettek egymásra, a házasságuk válással végződik és nem is olyan sokára. Egyszóval távlatokban egyáltalán nem gondolkodhatnak együtt.
Márpedig a kártya nem hazudik, de úgy éreztem, hogy bogarat a fülbe.
Ezt így nem tehetem!
Ettől kezdve már kíváncsisággal vegyes félelemmel vetettem, de lassan a félelem elmúlt, helyette jött a bizonyosság, az, hogy a kártya valóban működik nekem.
Elkezdtem magamnak is kivetni és hiába mondanám, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a kártya könyörtelen volt. Sorolhatnám a sztorikat, amelyekben részem volt, és amelyek során megtapasztalták mások is, hogy igen, ebben lehet valami. Egyet azért elmesélek nektek.
Az egyik tanárnőmmel történt meg a dolog. Már felnőtt voltam javában és íróiskolába jártam az Írószövetségbe. Egyik alkalommal bulit rendeztünk, én természetesen vittem a kártyámat, biztos, ami biztos jelszóval, hátha szükség lesz rá.
Amikor megkérdeztem kinek vethetek, többeket érdekelt a dolog.
Nem tudom mi késztetett arra, hogy felmenjek hozzájuk, de tény, hogy rövid időn belül kiderült, a sógoromnak agydaganata van, sürgősen műteni kell. Az amerikai úti idegsebészeten műtötték, a műtét sikerült.
Innentől kezdtem félni, nem értettem, miért működik ez a kártya nekem ennyire. Abbahagytam a kártyavetést, akkor úgy gondoltam, örökre. Jöttek a gyerekek, sok munkám volt, el is feledkeztem a cigánykártyáról teljesen.
Időközben megismerkedtem egy asztrológussal, meggyőződésem szerint ő volt a fővárosban a legjobb asztrológus, amíg élt. Összebarátkoztunk, vele kezdtem el újra a kártyavetésről beszélgetni, azok után, hogy a horoszkópom alapján megállapította, különleges képességgel rendelkezem. Így azután újra kezembe vettem a kártyát.
Végül sikeres érettségi után tovább tanultam és az évfolyamtársaimnak vetettem a kártyát. Még szórakozás volt a dolog, de már elkezdtem odafigyelni a bennem zajló folyamatokra.
Jóslás közben mindig bizonyos voltam abban, hogy amit mutat, a kártya az valóban úgy van. Egyre lehetetlenebb szituációkról derült ki, hogy meg is történtek. Férjhez mentem, de a kártyavetés még mindig elsősorban szórakozás volt.
Azért kezdtem óvatos lenni, és a családon belül nem vetettem. Sógornőm többször kért, hogy vessek nekik, de nem vállaltam. Egyszer azután fogtam a kártyát és felmentem hozzájuk. Na jó, most akkor kivetem a kártyát nektek, mondtam. A kártya a sógorom súlyos betegségét mutatta, és nagyon veszélyes műtétet.
Néztem a lapokat és nem értettem, miért olvasom én így, hisz a lapok alapján akár máshogy is lehetett volna.
