A végtagok nélküli, csúszós, bőrét bizonyos időközönként levedlő állat tekerőző alakja gyakran ellentétes jelentéseket hordoz. Lehet szoláris jelkép (ha a nap sugarait jelképezi), vagy lehet lunáris szimbólum (ha a vedlése miatti megújulása a Hold időszakos megújulását mutatja). Fallikus jelképként utal a férfi-női jellegekre. Spirális, vagy kör alakú ábrázolásai pedig utalnak a ciklikus időre és a változó sorsra is. Rejtőzködő életmódja, téli álma és a föld alá, üregekbe bújása miatt az alvilágot is megtestesítheti. Bőrének megújulása miatt viszont sokszor a halhatatlanság és az újjászületés jelképe is. Tekeredő teste az agytekervényeket is felidézheti, ezért szimbolizálhatja a logikát, a bölcsességet és a jóstehetséget is.
A kígyó a zsidó-keresztény hagyományban
A kígyó alakja itt is összetett jelkép. Az édenkertben például a Tudás-fájára tekeredve kísértő Gonoszt, a Sátánt képviseli. Mózes történetében viszont, amikor a bot kígyóvá változik, Isten jelenlétét bizonyítva pozitív tartalommal bír. Mózes rézkígyója, melyet az Úr tanácsára állít a pusztában a sebek orvosa, vagyis életadó állat. Az Újszövetségben pedig János evangélista szerint a keresztre feszített megváltó előképe: “Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, így fogják fölemelni az emberfiát is, hogy aki hisz benne az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” A kígyó vedlése miatt is jelképezi a halhatatlanságot a keresztény szimbolikában. Pozitív jelentéstartalommal bír a kígyó Jézus szavaiban is, amikor azt mondja: “Legyetek szelídek, mint a galamb és okosak, mint a kígyó.” Ezzel Jézus azt mondja, hogy a szentlélek (galamb) segítségével romlatlanok tudtok maradni, s ösztönösen (mint a kígyó) fogjátok terjeszteni az isteni igét. A református egyházművészetben a kígyó alakja általában a kísértés szimbóluma.
