Lótuszvirág

Nem sok olyan kiemelkedő spirituális szimbólum létezik, mint a lótuszvirág. A növény, amely képes minden nap a sötét, zavaros vízből újjászületni és csodálatos látványt nyújtani.

A buddhista és egyiptomi kultúra kiemelkedő szimbóluma, valamint India és Vietnám nemzeti virága. Több ezeréves keleti kultúrát ölel fel és mind a mai napig az egyik legszentebb virága lótusz a szennyeződésbe merüléssel majd az ezt követő újjászületési képességével megdöbbentette az embereket. Megzavarta a logikát és szembe ment a józan ésszel. Ezért nem is csoda, hogy az égi szimbolikához kapcsolták. Az élet és halál napon belüli ciklusához pedig lelki eredetű spirituális jelentést társítottak. A lótusz a keleti kultúrák számára valami elképesztőt és megvilágosítót jelentett. Ezért is van, hogy virágot gyakran isteni alakok mellett láthatjuk.

A buddhista és egyiptomi kultúrában a virág képviselte az univerzumot. A hindu kultúrában azt mondják, hogy istenek és istennők ültek a lótusztrónokon.

Úgy vélték, hogy a lótuszvirág varázslatos tulajdonságokkal bír. Az ókori Egyiptomban meg voltak győződve róla, hogy a lótusz akár még a holtakat is fel tudja támasztani.

A hűséghez és az újjászületéshez társítják. A lótuszt tisztának tartják, mivel minden reggel képes a homályos vízből kilépni és tökéletes tisztaságban kibontakozni. A felszínre törés továbbá a vágyakozásra utal, és a lelki megvilágosodáshoz kapcsolódik.

Növekedésének stádiumai a megvilágosodás fázisai. A zárt virág azt az időpontot szimbolizálja, amikor megtaláljuk a megvilágosodáshoz vezető utat. A teljesen nyitott virág pedig a megvilágosodást jelképezi.

A Szfinx

A szfinx a nappal összekapcsolt ókori szimbólum a közel-keleti civilizációkban. A fáraó dinasztiák számára hagyománnyá vált, hogy a király arcát és fejét egy oroszlán testére illesszek a temetkezési helyükön. A fáraó és az oroszlán ilyetén rokonságát az magyarázta, hogy a király egyesült Ré napisten lányával, a hatalmas nap istenséggel, Szahmettel, akit nőstény oroszlán fejjel ábrázoltak. Nap szimbólumként a szfinxet Harmakisszal, a két horizont urával is összekapcsolták – ő képviselte az újjászületéssel és feltámadással azonosított felkelő és lenyugvó napot.

A szfinx kettős természete később aztán Krisztus kettős természetét tükrözte, aki egyszerre volt emberi és isteni. A többi nap szimbólumhoz hasonlóan szfinxet is helyeztek kora keresztény sírokba vagy a közelükbe, hogy a világ isteni fényét képviselje.

A legtöbb kutató következtetése szerint a Gizai nagy Szfinxet Kr. e. 2500 körül készíttette Egyiptomban az Óbirodalomhoz tartozó Hafre fáraó. Mások szerint azonban az is lehet, hogy a napimádás fő korszaka Kr. e. 3000 és 2700 közé esett, míg a Gizai fennsík csak jóval később vált temetkezési helyül szolgáló nekropolisszá. Az egyiptomi szfinx a napot és az oroszlán istent megtestesítő fáraó hatalmas szimbólumává vált. Az állat és a fáraó itt egyetlen felsőbbrendű lénnyé olvadt össze, aki nemcsak a sír szimbolikus őrzője volt, hanem azé az isteni erőé és bölcsességé is, amellyel a fáraó uralkodott és védelmezte a népet. Később a misztériumok, az igazság és az egység szimbólumává vált.

Szivárvány kígyó

Az ausztráliai Kakadu Nemzeti Parkban az Ubirr sziklánál van egy szent hely, amely a Szivárvány kígyó- galéria nevet kapta. Egy egyszerű, de színes ősi szikla festmény látható itt, amely egy magányos sziklán csúszó-mászó kígyót ábrázol. Bár a kígyó a szó szoros értelmében nem szivárványszínű, a világ teremtés korának – amelyet a bennszülöttek „álomidőnek” neveznek – azonban erőteljes motívuma. A festmény az ősi bennszülött művészet egyik legrégebben ismert kepe, de a szivárvány kígyó ma is kulturális befolyással bír az ausztrál őslakosok között. A szivárvány kígyó néhány beszámoló szerint vagy egy kiszáradt folyómederben levő vizes üregből emelkedett ki, vagy az égből száll alá az álomidőben, és így teremtette meg az életet, a vizet és a termékenységet. A kontinensen végig csúszva a mozgásával hozta létre a szakralis ősi táj völgyeit, hegyeit és vízi útjait. A földön átkelve a szivárvány kígyó dalával keltette életre a sziklakat, növényeket, állatokat és az embereket. A dalvonalként vagy álomnyomként ismert út, amelyet bejárt, az egész Ausztráliát átszelő és behálózó szent, láthatatlan ösvényekké vált. A különböző helyi mitológiákban a kígyó lehet nőstény vagy hím, sőt kétnemű is, és különböző neveken ismerik – például Julunggul, Kunmanggur, Ungar vagy Yurlunggar. Néhány tudós szerint a kígyó és a szivárvány közötti kapocs az évszakok körforgását és a víz fontosságát jelképezi az emberi életben. Ha szivárvány látható az égen, azt mondják, hogy a szivárvány kígyó az egyik vizes üregből egy másikba költözik, és ilyenkor feltölti a víz készleteket, útja során pedig patakokat és mély csatornákat váj a talajba – ez magyarázza, hogy bizonyos vizes üregek az aszály során sem száradnak ki. A kígyó ereje nélkül nem esne az eső, és a talaj végleg kiszáradna. A szivárvány kígyót vélik felfedezni a hold udvarában is, amelyet az eső jelének lehet tekinteni, és isteni gyógyereje van. Vele hozzak összefüggésbe a kvarc kristályokat és a kagylóhéjakat, amelyeket a kígyó erejének megidézésére használnak a szertartásoknál.

Csillagok

A tiszta éjszakai égbolton fényes pontnak látszó égitest. Az istenség jelenlétét, a fensőbbséget, az örökkévalóságot, a halhatatlanságot és a reményt fejezi ki. A Sarkcsillag az ég sarkpontját jelöli, így az ég kapuja. A fény forrása; a templomok kupoláit gyakran díszítik csillag-motívumokkal. Ugyancsak égi jellegének köszönhetően a szellemi erők, a sötétség ellentétének jelképe. Az istenek mennyei mivoltuk vagy világuralmuk jeleként csillagpalástot viselnek

Óceánia népeinél a csillagok a Napanya és a Holdapa gyermekei. Az aztékoknál a hajnalcsillag a Nap felemelkedő, spirituális, maszkulin ereje, míg az esthajnalcsillag a Hold leereszkedő, földi, feminin ereje. Kínában a csillagok a Nappal és a Holddal együtt az uralkodók spirituális bölcsességét jelölik.

Asztrológiai hagyományuk állatöve a Jupiter bolygó fázisaihoz kapcsolódik. Egy ősi csillagmítosz szerint a Vega csillag/Lant csillagkép, mint „Szövőlány”, és az Altair csillag/Sas csillagkép, mint „Pásztorfiú” a Tejút, az „Égi Folyó” két partjáról nézik egymást vágyódva, s e csillagok a kínai költészetben az örök szerelmi vágyakozás szimbólumaivá váltak.

Az asztrológia arra az elképzelésre épül, amely szerint párhuzam van az égi és a földi események között, azaz a csillagok és a bolygók együttes jelentései jósló jelekként értelmezhetők földi eseményekre vonatkoztatva. A mezopotámiai ún. káldeus hagyomány dolgozta ki a későbbi asztrológia alaptételeit, s a hellenizmus kori asztrológia ezt vette alapul. „A csillagok ugyanis saját érzékeléssel és isteni bölcsességgel rendelkeznek, mert tisztán részesednek az éltető isteni természetből”

Az egyiptomiaknál a lélek szimbóluma, a lélek halhatatlanságát fejezi ki, amely a testtől megfosztva is megőrzi annak erejét. A csillagokban élnek tovább a holtak lelkei. A csillagok anyja Nut, az ég istennője (Nutot ezért festették a koporsók felső lapjára csillagoktól övezve vagy csillagok díszítette testtel). A keleti ég fő csillagképét, az Oriont a holtak urával, Ozirisszel azonosították. A csillag a végzet, a sors szimbóluma. Egyiptomban a fáraót halála után a Sarkcsillaggal azonosították. A Vénusz bolygó a hajnal hírnöke. Az egyiptomiak a csillaghoz hasonlították a testben levő magzatot. Nézeteik szerint a Nap ad életet sugaraival mindennek, így a csillagok is a Naptól kapják fényüket, mint ahogy a magzat az anyától a táplálékot.

A görögök és a rómaiak az égitesteket az istenekkel azonosították. Az égitestek mozgása szabályos pályájukon az isteni hatalom harmonikus együtt hatásának jelképe.

Felhők

Az ég fátyla; az égi akarat megnyilvánulását jelzi. Az anyagi erő, a profetikus kinyilatkoztatások, a theophaniák kifejezője. Áldást osztó és átkot jelentő természeti képződmény. A természeti népek az istenhez tartozó tárgyak (az istenség sátra, kocsija, leple) képét vélték benne felfedezni. Állandó változása miatt a látható metamorfózis szimbóluma.

A kínaiak szerint a termékenység, az életerő jelképe: a látható lélegzet. Szimbolizálja a szánalmat és a könyörületet is, mivel a földet megtermékenyítő esőt kibocsátó felhők minden élőlény táplálói.

A görög mitológiában istennője Nephelé. Apollón nyájának „bárányai” szintén felhők. Szerepelhet Héra képmásaként is, amelyet Zeusz formált, hogy megtévessze Ixión érzéki vágyait. E felhő-képmás és Ixión együttlétéből született Kentaurosz, akitől a kentaurok származtak. Az Olümposz tetején az istenek ködfelhőktől eltakarva élnek. Zeusz felhő alakjában teszi magáévá Iót.

Az Ószövetségben Isten gyakran felhőbe burkolódzva jelenik meg népének, ezért a rejtőzködő, láthatatlan Isten szimbóluma. Az Újszövetségben eszkatológikus theophaniákban szerepel (Mk 13,26; Jel 14,14). A felhőből kinyúló kar az isteni jelenlét és mindenhatóság leggyakoribb szimbóluma. Mandorla alakú fényes felhő övezi Jézust a színeváltozás és a mennybe emelkedés ábrázolásain.

Zrínyinél a viharfelhő Isten haragját jelképezi, amelynek eszköze a keresztény világot fenyegető török had: „Jaj! hova ez az nagy fölyhő fog omlani?”.

A felvilágosodás emblémájában – „Post nubila reddit lux” (Felhők után visszatér a fény) – a szellemi sötétség szimbóluma, szemben a mindent megvilágosító fénnyel.

Busójárás

A mohácsi busójárás eredetére két magyarázat is van.

A monda szerint a török időben a mohácsiak a Mohács-szigeti mocsaras vidékre menekültek és ott éltek. A törökök a mohácsi oldalon fosztogattak, és a mohácsiak házaiban éltek, de a szigetbe nem mentek át. A mohácsiaknak már nagyon elegük volt ebből az életből. Az egyiküket egyszer álmában felszólította egy szellemalak, hogy fából faragjanak lárfákat (álarcot) és várjanak a jelre. A hosszú téli estéken a tűz mellett a mohácsiaknak bőven volt idejük az álarcokat elkészíteni. Az elkészült maszkokat vérrel festették. (Régen a háztájon vágtak disznót. Ekkor nagy mennyiségű vér keletkezet, melyet nem használtak el teljesen a hurkába. Így a megmaradt vér a legolcsóbb festékanyaggá vált maszkfestéskor.)

Az álarcokra birkabőrcsuklyát tettek. Egyszer csak megjelent egy vitéz fehér lovon. Ez volt a jel. Az éj leple alatt a mohácsiak magukra öltötték a bundát és a famaszkot, derekukra pedig marhakolompot lógattak. Csendben csónakjaikba szálltak, és egy hang nélkül áteveztek a túloldalra.

Amikor átértek, mindenki a házak alá lopódzott, ahol egy vezényszóra iszonyatosan nagy lármába kezdtek. Erre a törökök felriadtak. Amikor az ablakon kinéztek és meglátták a busókat, nagyon megrémültek. A törökök rendkívül babonásak voltak, azt hitték az ördög jött el értük. Erre kimenekültek a városból és többé nem jöttek vissza. A monda szerint ezt ünneplik meg Mohácson minden évben. A monda viszont nincs történeti tényekkel kapcsolatban.

A másik, verzió szerint ezt a népszokást a sokácok hozták magukkal őshazájukból, a Balkánról. A népszokás itt Mohácson formálódott tovább és nyerte el végleges, mai alakját. E népszokás rokonságot mutat a balkáni népek télűző, gonosz űző, tavaszhozó, termékenységvarázsló népszokásaival. A szomszédos országokban ma is találhatunk ilyen mulatságokat. A mohácsi busójárás ezek közül a famaszkkal tűnik ki, hisz ez máshol nem található meg.

Farsang

A farsang vízkereszttől a – húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig -, hamvazószerdáig tart. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül.

A farsang csúcspontja a karnevál hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált, riói, velencei karneválokat. Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárás.

A farsang hossza tehát változó, attól függően, hogy mikor van húsvétvasárnap. Ettől a naptól számolunk vissza negyven hétköznapot és szombatot (összesen a vasárnapokkal együtt 46 napot), így megkapjuk a nagyböjt időszakának kezdetét, hamvazószerdát.

A farsangi időszak kezdőpontja tehát állandó. A január 6-i Vízkereszttől számoljuk és egy mozgó ünneppel, hamvazószerdával zárul.

2021-ben a farsangi időszak január 6-tól február 16-ig tart. Farsang 2021-ben tehát 42 napos lesz.

Vízkereszt – január 6

Krisztus keresztségének emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése. Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: “Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, mindenféle betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.

Újévi babonák

Az “új kezdet” pszichológiája azért működik, mert ezzel azt érezzük, hogy a múlt kudarcai mögöttünk maradtak, és tiszta lappal indulhatunk.

Szinte az összes nép múltjában találni az óév búcsúztatásával kapcsolatos hiedelmeket, ünnepeket, melyek aztán az újév köszöntéséhez is köthetők. Zajkeltéssel, lármázással űzték el a gonosz szellemeket, gondokat, bajokat.

A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.
Az évkezdő hiedelmek közül általában a táplálkozás babonáihoz ragaszkodunk leginkább.

Hazánkban disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja.

Aki halat szeretne enni, annak a farkánál kellett elkezdeni a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látták ilyenkor a halat az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett. A lencse és a malachús mellett érdemes sokféle rétessel “nyújtani” a gazdagságot. Ugyanakkor azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az új évben, ha nem faljuk fel az összes, Szilveszterre készített ételt.

Általánosan elfogadott hiedelem, hogy Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is.

Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

A szerencsehozó szimbolika másik jellegzetes étele a lencse. A már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezésként kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.

A patkó szerencsehozó mivolta abban rejlik, hogy régebben a lovat sokáig szent állatnak tartották. A hiedelmek szerint azonban csak az az igazán hatásos patkó, amelyet nem vásárolnak, hanem az út mentén találnak.
A négylevelű lóhere védelmező funkciója abból adódik, hogy formája keresztformára emlékeztet, valószínűleg a négylevelű lóhere ritkasága is hozzájárult ahhoz, hogy különleges növénynek tekintsék, ám a babonák szerint ereje akkor teljesedik ki igazán, ha véletlenül bukkanunk rá.

Luca napja – december 13

“Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.” A Gergely-naptár életbe lépése előtt Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal.

A néphagyomány szerint a december 13-ra eső nap a gonosz elleni védekezés jegyében telik el: nem szabad kölcsönadni, vagy -venni és tilos a házimunka is. Az ajtóba, ablakokba fokhagymafüzért raktak, hogy elűzze az ártó szellemeket, boszorkányokat.

A legismertebb népszokás a Luca-szék faragás. December 13-án kezdik készíteni, és minden nap egy kicsit szabad barkácsolni rajta, de Szentestére el kell készülnie. Aki a karácsonyi éjféli misén feláll rá, megláthatja a boszorkányokat. Többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.

Lucázáskor a fiatal legények házról-házra járva “kotyolnak”, “megvarázsolják” a tyúkokat, hogy sok tojást tojjanak, jókívánságokkal próbálnak hatni a következő évi bő termésre. Ugyancsak a jövő évi terméshez kapcsolódik a Luca-búza vetése: egy cserépbe búzát vetettek, vagy tálra tették a szemeket, és naponta locsolták. Ha karácsonyig minden szem kikelt, akkor jó termésre lehetett számítani. A cserepet sok helyen a karácsonyfa alá tették.

Az időjárásra is lehet következtetni Luca-naptól kezdve: a következő év januárjában olyan lesz az idő lesz, mint Luca napján, februárban, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsony napjáig, ami a következő decemberi időjárást mutatja meg.

Aki András-napkor lemaradt róla, hogy megtalálja az Igazit, december 13-án is próbálkozhat: este 12 egyforma cédulára kell felírni 1-1 férfinevet, majd galacsinba gyúrva a párna alá tenni. Amelyik nevet a hajadon kihúzza reggel, az lesz a férje neve. Luca-napján is él a gombóc-módszer; 12 nevet 1-1 gombócba belegyúrnak, és amelyik a főzéskor elsőnek feljön, az rejti a jövendőbeli nevét.