A mohácsi busójárás eredetére két magyarázat is van.
A monda szerint a török időben a mohácsiak a Mohács-szigeti mocsaras vidékre menekültek és ott éltek. A törökök a mohácsi oldalon fosztogattak, és a mohácsiak házaiban éltek, de a szigetbe nem mentek át. A mohácsiaknak már nagyon elegük volt ebből az életből. Az egyiküket egyszer álmában felszólította egy szellemalak, hogy fából faragjanak lárfákat (álarcot) és várjanak a jelre. A hosszú téli estéken a tűz mellett a mohácsiaknak bőven volt idejük az álarcokat elkészíteni. Az elkészült maszkokat vérrel festették. (Régen a háztájon vágtak disznót. Ekkor nagy mennyiségű vér keletkezet, melyet nem használtak el teljesen a hurkába. Így a megmaradt vér a legolcsóbb festékanyaggá vált maszkfestéskor.)
Az álarcokra birkabőrcsuklyát tettek. Egyszer csak megjelent egy vitéz fehér lovon. Ez volt a jel. Az éj leple alatt a mohácsiak magukra öltötték a bundát és a famaszkot, derekukra pedig marhakolompot lógattak. Csendben csónakjaikba szálltak, és egy hang nélkül áteveztek a túloldalra.
Amikor átértek, mindenki a házak alá lopódzott, ahol egy vezényszóra iszonyatosan nagy lármába kezdtek. Erre a törökök felriadtak. Amikor az ablakon kinéztek és meglátták a busókat, nagyon megrémültek. A törökök rendkívül babonásak voltak, azt hitték az ördög jött el értük. Erre kimenekültek a városból és többé nem jöttek vissza. A monda szerint ezt ünneplik meg Mohácson minden évben. A monda viszont nincs történeti tényekkel kapcsolatban.
A másik, verzió szerint ezt a népszokást a sokácok hozták magukkal őshazájukból, a Balkánról. A népszokás itt Mohácson formálódott tovább és nyerte el végleges, mai alakját. E népszokás rokonságot mutat a balkáni népek télűző, gonosz űző, tavaszhozó, termékenységvarázsló népszokásaival. A szomszédos országokban ma is találhatunk ilyen mulatságokat. A mohácsi busójárás ezek közül a famaszkkal tűnik ki, hisz ez máshol nem található meg.
