A kártyavetésnek régi hagyománya van, Krisztus után 700-ban alakult ki Ázsiában. A kezdeti fatáblák végül is kártyákká fejlődtek, amelyeket aztán éppúgy használtak kártyaként, mint a látnoki képesség közvetítőjeként. Nálunk a kártyavetés a 13. században lett ismert – mint látványosság a népi ünnepségeken -, amikor az egyszerű nép a jóslás eme lehetőségével próbálta magának a szórakozást biztosítani.
Eredetileg a cigányok hozták keletről a nyugati országokba a kártyavetést. Ez a népcsoport mindig szívesen foglalkozott ezzel a ténykedéssel, és ma is még a jóslás megtestesítőjének számít. A cigány kártyákat kézzel készítették, és a következő generációra örökítették, amely aztán az évek múlásával a kártyákat javította és változtatta.
Mivel azonban a kártyajóslást az egyház „sátáni játéknak” kiáltotta ki és nem tolerálta, a 14. század közepén megakadályozták azt. Sőt, a látnoki képességekkel rendelkező személyeket büntették és üldözték, gyakran fel is akasztották. Csak, amikor a nemesség kezdett el foglalkozni a kártyás jóslással, lett ez a tevékenység társadalmilag elfogadott, és a könyvnyomtatás segítségével rövid időn belül el is terjedt. A kártyákat és vele együtt a kártyavetést továbbra is alkalmazták, úgy, hogy évszázadokon keresztül kitartott, és máig is a jóslás lényeges területe maradt.
Az évek során a cigányok kártyájából a kártyavetés más módjai és stílusai is kifejlődtek. A cigányok kezdetben nagyon egyszerű és tömör ábrázolásaiból idővel pontosabb és többjelentésű jelek és értelmek alakultak ki, amelyekhez a kártyaolvasónak nagyon sok tapasztalatra van szüksége. Bár minden kártyának egyértelmű jelentése van, azt a szomszédos kártyák megváltoztathatják és eltorzíthatják, és ezzel minden esetben másképp magyarázható a jelentéstartalom.
Később Franciaországban kialakult a Lenormand kártya, ma pedig elsősorban az angyalkártya a tendencia, amely égi erőket használ, és így egyértelmű kijelentéseket tehet múltról és jövőről.
