Klári néni nem jött ki a kórházból. Négy hét múlva meghalt májrákban. Nagy szomorúság volt ez a mamának és az volt nekem is.
Nekem nem csak a szomorúságot jelentette. Ettől kezdve merészebben vetettem a kártyát bárkinek. Mindig megleptek a visszaigazolások, mert időnként olyan lehetetlen szituációkat mondott nekem a kártya, amit szinte félve továbbítottam.
Amikor jöttek a pozitív visszajelzések örültem, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Még szinte gyerek voltam magam is, valójában szórakozásnak, játéknak tekintettem a dolgot. Akkor még nem tűnt fel, hogy itt valójában többről lehet szó.
Ez már nem játék, ez véresen komoly dolog, de nem láttam és nem is értettem még a hatását.
Néztem a kártyalapokat, elkezdtem összeolvasni, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Mai napig emlékszem a szinte zsibbadásszerű érzésre.
Ennyire hülye nem lehetek, gondoltam. Nem emlékszem miket halandzsáltam össze, csak arra, amit nem mondtam.
A lapok azt mutatták nekem, rövid időn belül súlyos beteg lesz és nem éli túl. Mindenesetre megdicsért, ügyes vagyok és csak így tovább.
Amikor elment én még mindig döbbenten ültem a kártyalapok fölött. Elmondtam a mamának, mit mutattak nekem. Persze nem hittük el egyikőnk sem, hisz a néni vidám, makkegészséges volt.
A rossz érzésem azonban megmaradt, amikor pedig két hét múlva kórházba került, ez az érzés félelemmé változott.
Igen, történt valami, mégpedig Klári nénivel.
Nagyon vidám, harsogó, hatvanas hölgy volt, állandóan jött, ment, szórta a vidámságát a környezetére. Engem időnként számonkért, hogy haladok. Először lelkesen számoltam be, rendszeresen gyakorlok, de azután észrevette ő is, elment a lelkesedésem.
Na jó, mondta, akkor most kiveted a kártyát nekem. Egyáltalán nem örültem ennek a felkérésnek, mert lövésem sem volt mit is fogok mondani neki. Mindenesetre nem volt visszaút.
Kiraktam a kártyalapokat és ekkor jött el az a pillanat, amikor valóban kártyajós lettem. Na nem azért, mert sorba tudtam rakni a lapokat, és eltudtam olvasni rajtuk a szöveget.
Egészen más tett kártyajóssá engem.
Szóval hogyan is kezdtem cigánykártyából jósolni?
Több évtizedes múltra tekint vissza a kezdet. Nagymamám barátnőjétől, Klári nénitől kaptam az első cigánykártyát. Kamasz voltam és remek mulatságnak tartottam az egészet. Klári néni úgy döntött, hogy abba hagyja a kártyavetést és engem tanít meg.
Maga a kártya csodálatosan szép volt. Ma már több mint százéves. Nem használom, mert egyrészt eléggé elkopott, másrészt féltem. A néni megmutatott egy lehetséges kirakási módozatot és azt mondta, ezt gyakoroljam, a kártyákra meg úgyis rá van írva, mit jelentenek.
Így azután elkezdtem a gyakorlást. Eleinte még tetszett is a dolog, de elég hamar meguntam.
Azután történt valami.