22. Az út II.

A lapon a francia kártyával egy személyi jelölő is megjelenik a káró dáma. A káró dáma, lehet egy becsvágyó, idősebb, világos hajú esetleg külföldi nő. Jelölhet még anyóst is. A káró dámának mindene megvan, nincsenek anyagi gondjai. Azonban most az élete fordulóponthoz érkezett. Célját a belső út felfedezésével érheti el. A kettősség itt is fellelhető, mert lehet kellemetlen, türelmetlen, intrikus személy is, aki irigyli a jelenlegi helyzetünket. A nőknél megjelenő káró dáma mindig óvatosságra int.

A 22 szám mesterszám, mely mögött a Plútó – Hadész az alvilág ura található. A Plútó is a kettősségéről ismert, vagy elvesz mindent, de szó szerint – kezdheted újra az életedet a Plútó nem alkuszik, darabokra zúz mindent körülötted. Azzal azonban legyünk tisztába, hogy a Plútó nem gonosz, csak olyan dolgot vesz el tőled, amit már rég el kellett volna engedned, ami már nem szolgálja az épülésedet. Ha azonban sikerült tiszta lapot teremtened, akkor megnyitja a bőségszarut és abból jutalmaz is. A kétség, a kettősség mindenhol megjelenik, a döntés maga pedig mindig rajtad áll.

22. Az út

A kártyát szokták válaszútként is nevezni, én ezt elkerültem, mert az út lehet még tévút, keresztút, zarándokút, életút, szentút vagy akár az életből a halálba vezető út, bármi.

Az út kártyája egy lépcsősort ábrázol, melyen egy darabig ott a vörös szőnyeg, tehát utad viszonylag sokáig akadálymentes, sztárként lépkedsz felfelé a lépcsőn. Azonban történik valami és két út áll előtted, az idáig vezető vörös szőnyeg megszűnik, magadra vagy utalva a döntésben. Merre tovább?

Akik követték azt a javaslatomat, hogy minden kártyán keressék meg a CM monogramot, az alkotó kezdőbetűit, azok most észrevehették, hogy az alsó korlátokon a monogram is ketté vált. Baloldalon a C míg jobb oldalon az M betű található a cirádák között.

Ha a baloldali lépcsőt választod, rögtön kisüt a nap, a fénybe kerülsz. Ha a jobboldali lépcsőt választod az ég kék, kissé bárányfelhős, de egy fuvallat szél kell csak, hogy kisüssön a nap. A kártya mindkét utat a csillagokba vezeti, tehát vagy könnyebben, vagy kicsit nehezebben, de mindenképpen eléred a célodat.

21. Hegyek III.

Általános jelentése: akadályok, blokkok, problémák feltornyosulnak, valamit csak nagy küzdelem és erőfeszítés árán fogunk tudni elérni, anyagi problémák, sűrűsödő gondok, csökönyösség, frusztráltság, szilárdság, megingathatatlanság

Idő meghatározás: nyár vagy 3 hónap

Döntés: pozitív kártya mellett igen, negatív kártya mellett nem

Szerelem: akadályok, bizonytalan érzések a szerelemben, melyek lelki panaszokkal is járnak, a házastársak elhidegülnek egymástól

Munka: bármibe is kezdünk ellenállással és nehéz helyzettel találjuk magunkat szemben, a hatalmon lévők ellenségesen viselkednek velünk, olyan hatalmas akadályokat gördítve elénk, melyeket nem biztos, hogy teljesíteni tudunk. Azonban, ha mozgósítjuk a bennünk lévő tartalékokat egy kis megpihenés után megtaláljuk a megfelelő megoldást a problémára.

Személyisége: népszerű és megnyerő személyiség. Meghallgat másokat, mert abból mindig tanul valamit és hasznot kovácsol belőle. Élete során sok és nehéz akadállyal találja magát szemben, de jó kapcsolat teremtő képességének köszönhetően mindig megtalálja a számára legjobb megoldást és az idő mindig neki dolgozik.

21. Hegyek II.

A Hegyek francia kártyája a treff nyolcas. Madame Lenormand a siker és az ellenállás kártyájának is nevezte. Mutathat az üzleti élettel kapcsolatos veszteségeket, akadályokat. A fontos események elhalasztódnak, a bizonytalannak érezzük a dolgokat. A szerelemben a kitűzött célok megvalósítása elhúzódik. Ellenséges személyt is jelölhet, vitákra és veszekedésekre is számíthatunk. A treff nyolcas azonban mindig előre néz, ezért az életbe és a sorsba vetett hitet is képviseli.

A 21-es nem csak a kártyában szerencsés szám, hanem a numerológiában is. A 21-es harmonikusan vibrál szinte minden számmal. A 21.-én születetteknek mindig van egy királyi tartásuk, mindamellett, hogy szeretetreméltó, népszerű személyiségek. Megnyerő külsővel rendelkeznek, öltözködésük a jó ízlést tükrözi. Szinte minden emberrel jól kijönnek, mert modoruk megnyerő, tapintatos és elbájoló.  

21. Hegyek

A Hegyek lapja mindig akadályokat jelez az utadon. Ahhoz, hogy ezen az akadályon túljuss meg kell mászni a helyet, vagy meg kell kerülni, vagy alagutat kell rajta fúrni. Rajtad áll a választás, hogyan győződ le az akadályt.

Ha megnézed a lapot minden áll rajta, nincs mozgás, a kihívás nagy, hogy mozgásba hozd a dolgokat. Az eredeti Lenormand kártyához képest havat csak a csúcsokon látunk, az erdő zöldell és megjelent egy szarvas is. Amikor követed a szarvas tekintetét, ott áll és azt gondolhatja, hogy meg kell hódítanom a hegyet. Vajon sikerül neki a kihívást teljesítenie? Pillanatnyilag a hegy szinte legyőzhetetlennek tűnik. Erre a választ a környező kártyákból fogjuk megtudni.

Szimbolikáját tekintve a hegy az állandóság, a megközelíthetetlenség jelképe. Ne felejtsük el, hogy az Istenek is a hegyen laknak, a földről az isteni világba és a szellemi létbe való felemelkedés jelképe is lehet.

Jóslás magyar kártyával

A magyar kártya az egyik legismertebb kártya Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy minden háztartás valamely elrejtett zugában akad egy magyar kártya. A cigányságban még a mai napig is a jósok szeretik használni a magyar kártyát, nagy pontossággal tudnak belőle jósolni. Nem véletlen, hogy a jóslásra is ők alkalmazták először. Az egyszerűségben rejlik a nehézsége is, a számozott lapokon ugyan találunk zsánerképet mely némi eligazítást ad, de a mély tudás minidig is ott lesz azoknál, akik először használták jóslásra.

Az ászok nem csak évszakokat, hanem életciklusokat is mutatnak a fiatal kortól egészen az idős korig. A kikelettől az elhervadásig.

Négy sort különböztetünk meg, piros, tök, zöld és makk. Minden sor 8 lapból áll, melyből négy lap figurás, négy lap pedig hetessel kezdődően tízig bezárólag számozott lapból. A sorokról a színekről és a kártyák értelmezéséről nagyon sok információt lehet találni, ezért én inkább azt firtatnám, hogy vajon miért pont hetessel kezdődik a számsor.

A hetes titokzatos szám, a Neptunusz uralja és a Halak csillagjegy tartozik ide. A hetes karakternek mindig a hite van próbára téve, a megpróbáltatás, de a hatalom száma is. A hetes népszerű szám a vallásban és a mitológiában is. Szabad szemmel 7 bolygót látunk, hét tengerről beszélünk pedig tudjuk, hogy több van. A katicának 7 pettye van. A hét 7 napból áll. Számos kultúrában a hetedik fiú hetedik fia megkapja a jövőbe vagy a múltba látás képességét. Hét nővérnek nevezik a legfényesebb csillagképet. Az emberi életet Shakespeare hét korszakra osztja. A hetedik mennyországról beszélünk. A bibliában hét halálos bűn és hét égi erény van felsorolva. És végül az ókori világnak hét csodája volt. A kártyában a lapokat általában hetedikre számoljuk le. A hetes gyakori és titokzatos szám, a spiritualitás száma is, a titkot és a titkok tudását is hordozza. 

Újhold a Halak jegyében  

2022 március 2.-án egy nagyon erős Újhold elé nézünk, ráadásul az érzelmes Halak jegyében. A Jupiter uralmi helyzetben van, ezért felnagyítja lelkük legmélyebb bugyraiban lévő el nem engedett küszködve cipelt, racionálisan meg nem értett, éveken át cipelt lelki fájdalmainkat melyeket most érdemes felülvizsgálnunk, mert itt a legjobb idő arra, hogy megszabaduljunk tőlük. Amit idáig nem tudtunk uralni annak most itt van az ideje a feketébe öltözött Holdanyának átadni és végleg megszabadulni tőle. Itt az idő az érzelmi sérelmek gyógyítására és a még vissza-vissza térő régi kapcsolatok emlékének elengedésére is. Engedd meg magadnak Újhold napjára a pihenést, a kellemes tisztítófürdőt és foglalkozz a lelked ápolásával, nyugalom és lelki tudatosság lengje be az Újhold napját. Csinálj rendet, ami már nem szolgálja a lelked épülését azt most jóízűen dobáld ki az életedből, mert Holdanya Újholdja a Halakban és a nagy szerencse bolygója a Jupiter is most neked dolgozik.

#ujhold#elengedes#lelkitudatosság#joslas#boldogsag#energia#erzelmiserelmek#joslas24#tisztitas#jupiter