Miről beszélnek a virágok a művészetben?

Az életről és a mulandóságról – A virág szépsége rövid életű. Ez a pillanat törékenységét, az idő kíméletlenségét és az emberi élet mulandó ragyogását jelképezi.
A szerelemről és a vágyról – A rózsa vérpiros szirma vagy egy titokban átadott virág olyan, mint egy kimondatlan vallomás. A virág itt az érintés, a vágyakozás és a szenvedély metaforája.
A női lélekről és a kibomlásról – Gyakran a női lét szimbólumaként jelenik meg: a virág, amely kinyílik, érik, elhervad – akárcsak az életút, amely ártatlanságból érettségbe, majd csendes elengedésbe fordul.
A tisztaságról és spiritualitásról – Fehér virágokkal a belső fényt, a lélek áttetsző tisztaságát jelenítik meg. Ilyenkor a virág nem földi, hanem mennyei hangon „beszél”.
A halálról és az elengedésről – A lehullott szirom, a vázában lassan meghajló szár nem csak elmúlást mutat, hanem a csendes, belenyugvó búcsút. Nem dráma ez, hanem egy finom sóhaj.
A rejtett üzenetekről – A virágoknak saját titkos nyelvük van. Egy adott virágfajta vagy szín nem véletlenül kerül egy festményre vagy jelenetbe: üzen, suttog, utal – azoknak, akik értik a „floriográfia” nyelvét.
Az érzelmek kimondatlan mélységéről – A virág gyakran ott szólal meg, ahol az ember már nem tud. Egy festmény, egy vers vagy egy regény jelenetében a virág lehet a helyettünk kimondott érzelem.