Ettől kezdve már kíváncsisággal vegyes félelemmel vetettem, de lassan a félelem elmúlt, helyette jött a bizonyosság, az, hogy a kártya valóban működik nekem.
Elkezdtem magamnak is kivetni és hiába mondanám, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a kártya könyörtelen volt. Sorolhatnám a sztorikat, amelyekben részem volt, és amelyek során megtapasztalták mások is, hogy igen, ebben lehet valami. Egyet azért elmesélek nektek.
Az egyik tanárnőmmel történt meg a dolog. Már felnőtt voltam javában és íróiskolába jártam az Írószövetségbe. Egyik alkalommal bulit rendeztünk, én természetesen vittem a kártyámat, biztos, ami biztos jelszóval, hátha szükség lesz rá.
Amikor megkérdeztem kinek vethetek, többeket érdekelt a dolog.
Végül sikeres érettségi után tovább tanultam és az évfolyamtársaimnak vetettem a kártyát. Még szórakozás volt a dolog, de már elkezdtem odafigyelni a bennem zajló folyamatokra.
Jóslás közben mindig bizonyos voltam abban, hogy amit mutat, a kártya az valóban úgy van. Egyre lehetetlenebb szituációkról derült ki, hogy meg is történtek. Férjhez mentem, de a kártyavetés még mindig elsősorban szórakozás volt.
Azért kezdtem óvatos lenni, és a családon belül nem vetettem. Sógornőm többször kért, hogy vessek nekik, de nem vállaltam. Egyszer azután fogtam a kártyát és felmentem hozzájuk. Na jó, most akkor kivetem a kártyát nektek, mondtam. A kártya a sógorom súlyos betegségét mutatta, és nagyon veszélyes műtétet.
Néztem a lapokat és nem értettem, miért olvasom én így, hisz a lapok alapján akár máshogy is lehetett volna.
