3. Hajó I.

Ajánlom nektek, hogy keressétek meg a CM monogramot minden kártyán, mert annyira elrejtette az alkotó, hogy mire megtalálod, a kártya összes részletét észreveszed.

Eltűnt a víz ezen a kártyán, a szelek szárnyán suhanunk. Felkerültünk a levegőbe, léghajó dagadó vitorlákkal a jövő felé haladva. Az utazó térben hat alakot látunk, kettős – kettős elrendezésben.

A baloldalon lévő két alak hátat fordít egymásnak, középen már egyfelé néznek, míg a hajó orrában a férfi kezében van a vitorla irányítása. A középső oszlopon vegyük észre a magasban lévő figyelő alakot.

Már ebből az elrendezésből is tudunk következtetéseket levonni. Heten utaznak a hajón, a 7-es a hit, megérzés, titok száma. A hetes lehozza a földre a tudást. De lehet a megpróbáltatás száma is, a hit lesz próbára téve. A 3×2-es elrendezés nekem a múltat, jelent és jövőt jelenti, amit párkapcsolati elemzésnél remekül lehet majd használni csupán a testbeszéd figyelembevételével.

Lelki tanácsadás

A panaszkodásoddal egyszer csak teli lesz a padlás és kénytelen leszel lejönni onnan. Kénytelen leszel, mert közben a világ nem állt meg, csak nélküled megy tovább. Két eset van, vagy felállsz magadtól, ami nehéz, vagy segítséget kérsz attól, akiben bízol, vagy tudod, hogy ő már átélte és sikerült neki, vagy képzett több éves tapasztalattal rendelkező szakemberhez fordulsz.

Mindannyiunk életében vannak olyan gödrök, amiből egyedül nem sikerül feljönni. Keresni kell valakit, aki azt a bizonyos létrát leadja neked a kezét nyújtja és segít feljönni a sötétség mélyéből.

Miért tudok én Neked segíteni? Mert én is átéltem, én is kisiránkoztam magam, hogy milyen szerencsétlen vagyok volt, hogy ki sem keltem az ágyból mert feladni készültem és nem érdekelt semmi, még az sem, ha összedől közben a világ. Egyszóval, tudom min mész keresztül. Tudom mit jelent, amikor kövek vannak a gyomrodban, mert nem tudod megemészteni, ami veled történt, nem tudsz enni, egyre gyengébb vagy, csak csendre, békére és a nagy nihilre vágyódsz. Nem akarsz senkivel beszélni, mert nem tudod, hogy mit mondjál. Úgy gondolod ez csak veled fordul elő és szégyelled mennyire gyenge vagy és nem tudsz mit kezdeni a helyzettel.

Ne szégyelld, mindenki átesik ezen, csak nem vallja be másnak. Ha már eljutottál addig a pontig, hogy felismerted nem vagy képes egyedül megoldani a gondjaidat, de a barátaidnak, rokonaidnak sem akarod elmondani, ezért – azért mindegy is miért, akkor keress egy olyan segítséget, ahol őszintén el tudod mondani a bajodat. Olyat, aki most hallja először a problémádat, aki nincs belebonyolódva, objektívan tudja szemlélni a helyzetet. Pszichológiát tanultam, neves tanáraim voltak, beavatott reiki mester vagyok, tudok neked erőt adni, útmutatást nyújtani, ha elfogadod és szimpatikus az, amit mondok, megtalálod a kiutat is. Bármikor, hívhatsz, nincs felesleges vagy buta kérdés. Nincsenek megoldhatatlan feladatok, hidd el, csak elindulni nehéz. Vedd fel a telefont és oszd meg velem a problémádat, amire a megoldást a legjobb tudásom szerint fogom javasolni Neked.

2. Lóhere III.

Mielőtt összefoglalnám, még egy számot azért vegyünk észre, bár rejtetten képi megjelenésben találjuk. A négyes – lóhere, virág. Tovább gondolva a számokat 4/8/12 megjelenik a másképp gondolkodás száma. 12/3 az újszerű gondolkodásod eredményeként megérkeztünk a nagy szerencse bolygójához – Jupiter.

Általános jelentése: Szerencsés időszak következik az elkövetkezendőkben, de ez csak rövid időre szól. Ezért használd ki a fejedből kipattanó ötleteket, dönts bátran, hiszen bátraké a szerencse is. Ebben az időszakban minden kétes és veszélyes helyzetből sikerül jól kijönnöd. Jóra fordulnak a dolgok. A kétes üzletekbe most ne menj bele, maradj a törvényesség útján.

Idő meghatározás: 5 hónap, ha pontosítani akarunk májustól szeptemberig

Döntés: pozitív kártya, igen

Szerelem: új kapcsolat, vagy a régi kivirágozása, de ha nem munkálkodsz rajta akkor rövid ideig fog tartani.

Munka: szerencsés jó időszak, előre lépés a karrierben, fizetésemelés, szerencsés munkahely váltás.  

Személyisége: a szerencse fia, minden helyzetből sikerül jól kijönnie. Gondolkodása mindig az adott helyzetnek megfelelő. Megtalálja azt az utat, ami a szerencséhez vezet, bár nehezen dönt, de akkor jól és ki is tart az elhatározása mellett.  

2. Lóhere II.

Aki egyszer felfedezte a számok csodálatos világát és megcsapta a numerolóiga szele az, ahol számot lát, már jut is eszébe annak mögöttes tartalma. Így vagyok most én is ezzel a kártyával. Ahogy ránéztem a kettes és hatos számokra, először nem igazán értettem, hogyan fogunk ebből szerencsét csinálni. A kettes mögött a Hold, kettősség, kétség. A hatos már magában is billeg, mögötte pedig ott a bizonytalankodó döntésképtelen mérleg jegy. Adjuk össze és máris megkaptuk a nyolcast, ami a pénz és hatalom száma.

Mit tudtunk meg? Ha előveszed az intuíciódat (2- Hold) mersz bátran dönteni és mindezeket a nőiesség jegyében (6-Vénusz) teszed, akkor nem marad el a siker, a pénz és a hatalom, a szerencse sem – de vigyázz, tartsd be a törvényesség kereteit (8- Szaturnusz) húzd meg a határokat.

2. Lóhere

Ahogy kézbe vesszük a kártyát, rögtön tudjuk a négy levelű lóhere szimbólumra pillantva, hogy ez a kártya a szerencséről szól. De vegyük rögtön észre, hogy a három levelű lóhere az, ami túlsúlyban van.

A három levelű lóhere már a keltáknál is szent növény volt, de a kereszténységben a Szentháromságot jelképezi. A négy levelű lóhere leveleinek jelentése a jólét, egészség, szerelem és szerencse..

Ha visszagondolunk gyerek korunkban, amikor keresgéltük a négy levelű lóherét, hát nem biztos, hogy sikerrel jártunk. De ha mégis ráleltünk sok keresgélésbe került bár az öröm is nagy volt .

A kártyán a zöld szín azonnal feltűnik. Tudvalevőleg a zöld a pénz színe. A következő meghatározó szín a fehér. Mondhatjuk ránézésre, tiszta szerencse a pénzügyek területén is.

Emberségből jeles

Már a kártyákat akartam tovább folytatni, jönnek azok is, csak annyira megkapott, amit láttam, hogy megosztom veletek.

Már többször láttam egy fiatalembert egy öreg és beteg kutyussal sétálni. Mindannyiszor összeszorult a szívem, ahogy megláttam az öreg kutya elfáradását, lepihenését, tovább menését. Úgy láttam a két hátsó lábával van a gond, az fárad el.

Jó idő volt leültem a parkban és megérkezett a kutyus a gazdijával. Most jobban meg tudtam figyelni, hogy milyen türelmesen áll és vár a gazda arra, hogy újra elinduljanak. A kezében kis falatkákkal próbálta a kutyát rávenni arra, hogy tovább menjen és ez sikerült is neki. Ott volt nála egy kis tálka és egy kis üveg víz is, hogy meg tudja itatni. Mérhetetlen türelemmel és szeretettel állt ott és várt és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kutya tovább tudjon menni.

Ritka emberségből mutatott példát, hogy egy beteg kutyát is lehet szeretni, lehet levinni sétálni, csak méretlen türelem, nagy szeretet szükséges hozzá. Ez a kutya nagyon sok boldog percet okozott neki, és öregségére sem akart megszabadulni tőle, még mindig elkövet érte mindent. Emberségből jeles.

Szerelmi jóslás

A párkapcsolatok mindig zűrös ügyek, még akkor is, amikor látszólag rendben van minden. Megmondom őszintén a túl nagy dobra vert boldogság nekem mindig gyanús. Mindenhol vannak problémák, csak szépen a szőnyeg alá vannak söpörve és amikor beüt a mennykő, akkor van a nagy csodálkozás.

Amikor a másik fél elkezd későn hazajárni, dugdossa a telefonját, vagy akár már kettő is van neki, akkor jönnek a kérdések, hogyan is áll a mi kapcsolatunk?

Én az a fajta jósnő vagyok, aki azt mondom, amit látok, a kártyák, amit dalolnak. Nem fogom azt mondani, hogy minden rendben van, ha látom a gondokat. A kártya csodálatosan mutatja egy másik kapcsolat, egy másik fél jelenlétét, azt is milyen érzelmekkel viseltetik még a jelenlegi párja iránt.

Az is kiderül időnként, hogy mindkettőjüknek van egy másik kapcsolata is. A kérdés az, hogy a kapcsolatot csak az egyik fél szeretné helyrehozni, vagy mindkettő. Ez is kideríthető.

A kártya választ tud adni arra is, hogy mit tegyen, mit ne tegyen a helyrehozás érdekében, és ha ezt megteszi mi lesz a végeredmény, sikerül, avagy nem. Ha az egyik fél jobban ragaszkodik a másikhoz azonnal előkerül a szerelmi kötés témája. Mindenáron ott tartani a másikat a kapcsolatban. Soha nem javaslom, bár ezt sokan nem fogadják el, megcsináltatják a szerelmi kötést aztán már vetetnék le, de azért ezt nem így működik.

A szerelmi kötés egy fekete mágia, mert úgy kötünk magunkhoz egy embert, hogy az akaratán kívül, beleegyezése nélkül nyúlunk bele az életébe. Az senkinek nem jut ilyenkor eszébe, hogy saját magát is hozzákötözi a másik emberhez, és ha már az érdeklődés lanyhul, vagy még sem akarja a kapcsolatot akkor ő is ott ragad mellette, ha akarja már ha nem. Az oldás pedig egy hosszadalmas folyamat, amiben az oldást kérőnek is részt kell vennie, de általában ezt elunják és csodálkoznak, hogy nem sikerül. Fogadjuk meg a kártya tanácsát, tegyük meg amit meg kell, de ne folyamodjunk fekete mágiához mert saját magunknak teszünk rosszat vele.

1. Lovag VI.

Általános jelentése: hírek érkeznek szóban, vagy írásban, lendületbe jönnek a dolgok, jövés, menés, utazás, színes élet, új lehetőségek.

Idő meghatározás: alapjelentésként a gyorsan, hamar, de mondhatjuk a nyarat is, ha pontosítani akarunk akkor az oroszlán hónapja.

Döntés: pozitív kártya, igen

Szerelem: egy régi szerelem újjáéledése, vagy egy új szerelem már pillanatok alatt megérkezik, a kapcsolatot a szexualitás erősen befolyásolni fogja.

Munka: új munkahely kedvezőbb feltételekkel, az előre lépés vagy a vezetői állás biztosítva van.

Személyisége: Lendületes fiatal férfi/nő, harcos vezető alkat. A vezetői képességein kívül rendelkezik még a „vesébelátás” képességével is. Céljait eléri, ha törik, ha szakad. Nem riad vissza kisebb manipulációs trükköktől sem. Érzelmeit nem fogja kimutatni, vagy csak nagyon nehezen. Időnként a felhőkben jár, de ha leesik akkor is talpra tud állni. Fontos nála a szexualitás, ha ez nem működik új vadászmezőket keres.

1. Lovag V.

Az egyes szám, az elindulás a kezdet, amihez egy tüzes jegy – az egyes mögött álló oroszlán és bolygója a Nap – meg is adja a kellő energiát. A lapban benne van a lendület a jövés, menés, utazás lehetősége is. Az állatok királyáról beszélünk, uralkodásra született, abszolút vezetői szám. Gyenge pontja a hiúsága, a látszatra nagyon ad és a kritikát nem jól tűri.

A kilences mögött 2 állatövi jegy is megbújik, nevezetesen a kos és a skorpió. A kilences szám a legbölcsebb szám.

A kos tüzes jegy, bolygója a Mars, ami kellő tüzességet, néha arroganciát és harcra készséget is ad a jegynek. A kos időnként elfárad és elvonul a remete barlangjába (Tarot IX. Remete). Ne felejtsük el, hogy a kos az első állatövi jegy a teremtés maga, minden évben vele indul a természet újjászületése. Hatalmas harcos, ha el is bukik mindig feláll nem nagyon lehet megtörni.

A skorpió vizes jegy, mely mögött a Mars és még a kegyetlenségét, kíméletlenségét adó Plútó is ott áll. A Plútó a Mars felső oktávja és mindig két arca van, vagy tragédiát okoz, vagy nagy építőként jelenik meg, ami képes a célokat valóra váltani. Ne felejtsük el, hogy a skorpió a legmanipulatívabb jegy, mindig el fogja érni, amit akar, anélkül, hogy te valaha is kiismernéd őt.

1. Lovag IV.

A lap francia kártyája a kör 9-es. Alapjelentésében megegyezik a már az előbbiekben taglaltakkal, de a kör 9 mindig vágyik valamire, de leginkább szívbéli ügyekre, melyek teljesülni is fognak. Rózsaszín álmok ideje, jó hírek és pazar lehetőségek bukkannak fel.

Óva int a beképzeltségtől és a mindent firtató kérdezősködéstől. Negatív aspektusban megérkeznek az akadályok, a gyeplő kicsúszik a kezünkből.

Aki ismeri a francia kártyát, annak írom, hogy a lapok francia kártya számozását nem a klasszikus értelmezésben fogom ismertetni, hanem a numerológia, pontosítva a Pythagoras négyzetben elfoglalt helye szerint. A klasszikus értelmezést bármely francia kártyával foglalkozó könyvben meg lehet találni, DE én itt nem ezzel, hanem a numerológia által meghatározott helyekkel, jegyekkel és bolygókkal fogom bemutatni, értelmezni. Rengeteg rejtett információ fog felszínre kerülni, mely fogja segíteni a lap mélyebb megismerését is.