Három év telt el együtt, már megvolt a közös házunk, ő részben oda is költözött. Nyár eleje volt, vége az iskolának, hazajöttem a lányomért. Pár nap múlva ő is utánam jött.
Boldog voltam, de a jóslás gyakran kísértett.
Egyik nap elhatároztuk, hogy elmegyünk Kecskemétre az évfolyamtársamhoz. A gyerekeknek nem volt kedvük jönni, így ketten mentünk. Szerencsére.
Sötét volt már, amikor hazafelé indultunk. Kifordultunk a városból, én félni kezdtem, szóltam is a páromnak, úgy félek. Megálljunk…kérdezte, nem, mondtam, de bekapcsoltam a biztonsági övet. Így visszaemlékezve, pillanatok teltek el mindössze, amikor egy kisbusz kielőzött velünk szemben. Frontálisan ütköztünk. A kocsi megpördült és az árokban kötöttünk ki.
Megkövülten ültem a kártyavető nővel szemben……végül azt kérdeztem, mit tehetek azért, hogy ez ne következzen be. Semmit, válaszolta, de megszépíthetem a párom utolsó éveit. Ez a jóslás belém furakodott, ott volt valahol a tudatomban és gyakran tönkretette a szép perceket. Mindig akkor jutott az eszembe, amikor éppen nem kellett volna.
Mindettől függetlenül boldog voltam és készültem a közös életünkre. Németország bajor területén laktunk mindketten, de miután döntöttünk, hogy együtt éljük le az előttünk álló éveket, kerestünk egy közös házat. Gyönyörű házat találtunk, nekem magyar szokásokhoz képest igazi luxusnak számított.
Álmodozó típus voltam, akkoriban is mindig álmodoztam, próbáltam például a közös életünkről is.
De erről érdekes módon sosem sikerült.
Azóta már tudom, hogy gyerekvállalással és például halállal kapcsolatban sem szabad kártyát vetni. Ezek olyan sorsfordító dolgok, amelyekről jobb nem tudni előre.
De hogy mennyire lényeges a tiltás, hát elmesélem saját történetemet. Régi történet, de igaz.
Megismerkedtem a második párommal, megszerettem, elhatároztuk, hogy összekötjük az életünket. Persze én is kíváncsi voltam, mint sokan mások is azok, a kapcsolatuk jövőjét illetően. Egyszóval elmentem egy kártyavetőhöz. Magamnak akkor még nem mertem kivetni a kártyát, ha meg is néztem, tele voltam kétellyel, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik……
A kártyavető nő sok mindent mondott a kapcsolatunkról, de ami a leglényegesebb, azt mutatta a kártya, hogy a párom hamarosan meghal.
Hát igen…akkor megvolt a kérdés, jöhetett a kártya. Lesz-e második gyerekünk?
A kártya teljes tanácstalanságot mutatott, szóval ez még akkor nem volt eldöntött kérdés, így azután elmondtam, amit nekem mutatott a vetőkártya.
„Jelenleg nem döntöttetek, ebben a kérdésben egy nagyon fontos döntést kell meghoznotok, a gondolat érlelődik, de javaslom, döntsetek nagyon felelősen. Azt látom, nem átlagos gyerekvállalásról lesz szó nálatok”.
A tanárnőnk nem mondott semmit, de nagyon elkomolyodott.
Megtudtam később, a kártya igazat mutatott. Akkor nyáron volt egy súlyos műtétje, kivették a méhét, és éppen akkoriban örökbefogadásról gondolkodott a család.
Végül valóban megszületett a döntés és egy gyönyörű kislányt fogadtak örökbe.
Végül azt mondtam, vigyázzanak a házasságukra, mert buktatók várhatók, és ha ezen nem lesznek túl közösen, talán még vége is lehet. Egy kapcsolatot építeni kell, és éppen akkor kell a legjobban odafigyelni az építkezésre, amikor rogyadozik.
Nem telt el valóban sok idő, nagyjából egy év és már válófélben voltak, valóban el is váltak, a kártya teljesen jól láttatta a bekövetkező eseményeket……..de akkor még a tanárnőnk nevetett, és láthatóan hülyeségnek tartotta az egész kártyavetési cirkuszt.
Na jó, akkor én is felteszek egy kérdést, erre mit mutat a kártyád, mondta. A kérdése pedig az, volt, lesz –e második gyereke. Akkor már volt egy remek fia.
Úgy éreztem, gúnyosan és fensőbbségesen néz rám.
Ettől kezdve már kíváncsisággal vegyes félelemmel vetettem, de lassan a félelem elmúlt, helyette jött a bizonyosság, az, hogy a kártya valóban működik nekem.
Elkezdtem magamnak is kivetni és hiába mondanám, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a kártya könyörtelen volt. Sorolhatnám a sztorikat, amelyekben részem volt, és amelyek során megtapasztalták mások is, hogy igen, ebben lehet valami. Egyet azért elmesélek nektek.
Az egyik tanárnőmmel történt meg a dolog. Már felnőtt voltam javában és íróiskolába jártam az Írószövetségbe. Egyik alkalommal bulit rendeztünk, én természetesen vittem a kártyámat, biztos, ami biztos jelszóval, hátha szükség lesz rá.
Amikor megkérdeztem kinek vethetek, többeket érdekelt a dolog.
Néztem a kártyalapokat, elkezdtem összeolvasni, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Mai napig emlékszem a szinte zsibbadásszerű érzésre.
Ennyire hülye nem lehetek, gondoltam. Nem emlékszem miket halandzsáltam össze, csak arra, amit nem mondtam.
A lapok azt mutatták nekem, rövid időn belül súlyos beteg lesz és nem éli túl. Mindenesetre megdicsért, ügyes vagyok és csak így tovább.
Amikor elment én még mindig döbbenten ültem a kártyalapok fölött. Elmondtam a mamának, mit mutattak nekem. Persze nem hittük el egyikőnk sem, hisz a néni vidám, makkegészséges volt.
A rossz érzésem azonban megmaradt, amikor pedig két hét múlva kórházba került, ez az érzés félelemmé változott.
Szóval hogyan is kezdtem cigánykártyából jósolni?
Több évtizedes múltra tekint vissza a kezdet. Nagymamám barátnőjétől, Klári nénitől kaptam az első cigánykártyát. Kamasz voltam és remek mulatságnak tartottam az egészet. Klári néni úgy döntött, hogy abba hagyja a kártyavetést és engem tanít meg.
Maga a kártya csodálatosan szép volt. Ma már több mint százéves. Nem használom, mert egyrészt eléggé elkopott, másrészt féltem. A néni megmutatott egy lehetséges kirakási módozatot és azt mondta, ezt gyakoroljam, a kártyákra meg úgyis rá van írva, mit jelentenek.
Így azután elkezdtem a gyakorlást. Eleinte még tetszett is a dolog, de elég hamar meguntam.
Azután történt valami.
