Végül azt mondtam, vigyázzanak a házasságukra, mert buktatók várhatók, és ha ezen nem lesznek túl közösen, talán még vége is lehet. Egy kapcsolatot építeni kell, és éppen akkor kell a legjobban odafigyelni az építkezésre, amikor rogyadozik.
Nem telt el valóban sok idő, nagyjából egy év és már válófélben voltak, valóban el is váltak, a kártya teljesen jól láttatta a bekövetkező eseményeket……..de akkor még a tanárnőnk nevetett, és láthatóan hülyeségnek tartotta az egész kártyavetési cirkuszt.
Na jó, akkor én is felteszek egy kérdést, erre mit mutat a kártyád, mondta. A kérdése pedig az, volt, lesz –e második gyereke. Akkor már volt egy remek fia.
Úgy éreztem, gúnyosan és fensőbbségesen néz rám.