Elérkeztünk az első kettős kártyához. Az egyik lapon nappali csivitelő madarakat látunk, míg a másikon az éjszaka madarával a bagollyal találkozunk. Mint már említettem, mindenki maga döntse el, hogy benne hagyja a pakliba mindkét madár kártyát, avagy valamelyiket kiveszi. Az én logikám azt mondja, hogy mindkettőt benne hagyom, mert más – más jelentéssel bír. Ami mindkét lapban azonos az a számozás és a francia kártya.
A 12 számnak egy figyelmeztető óvatosságra intő értelmet is tulajdonítunk. A 12 szám megjelenésével egy olyan vibráló hatás jelenik meg, mely hajlamossá tesz, hogy naiv módon bízzunk másokban, akiktől a félrevezetés nem áll távol. Ám főjelentésének én a másképp gondolkodás képességét jelölném meg.
A káró 7-es szellemi irányításra és égi sugallatokra vár. Híreket hall, de nem tudja melyiket fogadja el igazságnak. Ez a kártya is elővigyázatosságra és óvatosságra int. Érkezhetnek előre nem látható események a sors szeszélye kiszámíthatatlan.