Category: Jóskártyák

Hajó: Vízi jármű, az utazás, a kaland, a felfedezés, az élet, az életen való biztonságos átjutás szimbóluma. Lunáris, női princípiumként a védelem megtestesítője, az anyaméh és a bölcső megfelelője.

A halottak lelkét is bárka viszi az öröklét felé. Az ókori egyiptomi templomi szertartások fontos momentuma volt az ún. Nap-bárkának a templomba való szállítása és tisztelete, amely a Nap égi útját reprezentálta. Ízisz hajója, amelyet minden tavasszal feldíszítettek és vízre bocsátottak, az isteneknek felajánlott mindenkori áldozat szimbóluma volt, amely védelmet kért az összes hajó számára. Az óind Mahábhárata eposz vízözön-történetében a bölcsek Brahmá isten tanácsára építenek bárkát, s ez menti meg őket a pusztulástól.  A buddhizmusban a törvény hajója teszi lehetővé az ember számára, hogy átkeljen a lét és a lélekvándorlás óceánján. A görög-római mitológiában Kharón, az alvilági révész, az elhunytak lelkét szállítja. Ókori ábrázolásokon Dionüszosz olykor tengeren, hajón tűnik fel, máskor a szárazföldön, ökör húzta szekéren. Ezek az ábrázolások a tavasszal kezdődő hajóutakat vagy a túlvilágra indulókat szimbolizálják. A hajó lehet a politikai közösség, a jól szervezett állam jelképe. Az Ószövetség özönvíz-történetében Noét és családját, valamint a Föld állatait a Jahve utasításai alapján készített bárka menti meg Noé bárkája az élet, a túlélés lehetőségét jelenti a pusztulás közepette.

Óceán: Nagy kiterjedésű, összefüggő világtenger. Látszólagos korlátlansága miatt a határtalanság, a végtelenség, a feneketlen mélység szimbóluma. Az eredeti egység és meghatározatlanság, az anima mundi, a Nagy Anya. Számos mitológiában az óceánból születik a föld és az élet; pl. a hindu mítosz szerint a kozmikus óceánon alszik Visnu, s innen származik a kozmikus, tojás és lótusz a és a sziget is. A buddhizmusban az óceán az őseredeti intelligencia. A kínai felfogásban a tao olyan, mint az óceán: minden beletorkollik anélkül, hogy megtöltené, és minden belőle indul ki anélkül, hogy kiapadna. A magyar költészetben Petőfi a bánatot nevezi óceánnak, amely végtelenségével, mélységével uralkodik az örömön.

Gyermek: Az életerő megtestesítője; a jövő, a lehetőség, az egyszerűség, az ártatlanság, az Éden jelképe. Az egyéniség magasabb szintű átváltozási formája, az újjászületett, s így tökéletessé vált individuum. A legenda, amely szerint a gyerekeket a víz közelében élő állatok hozzák /gólya/ azzal a hittel van összefüggésben, hogy a vizek őrzőjétől, a nagy anyaistennőtől, a föld méhéből származnak.

A taoizmusban a belső érték, az igaz lélek, a bensőből fakadó művészi tartalom szimbólumaként is értelmezik, amely szemben áll a felnőttkori, mesterséges, külső tapasztalattal, megismeréssel: „Mert az égalatti tökéletes művészi szépsége eddig minden esetben a gyermeki lélekből fakadt” (Li Cse: A gyermeki lélekről).

A gyermek áldás, Isten ajándéka, a házasság gyümölcse, jutalom. Kifejezheti a lélek nyugalmát: „mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem” (Zsolt 131,2). ragaszkodás, érzelmi kötődés.

Levél: Írásos üzenet, hír, hogy mi van benne addig nem tudhatjuk amíg fel nem bontjuk.

Pecsét: Lágy, olvasztható anyagba nyomott, azonosító, hitelesítő jegy. A tulajdon és a titok jelképe. A tulajdonos megkülönböztető ismertetőjegyeként; védett értékeken (pl. irat, tárgy, állat, rabszolga) jelenik meg. A nő lepecsételt szája. Hivatalos iratok hitelességének bizonyítéka.

Madártoll, mint a szárny része, az égi, felső világhoz való tartozást, az égbe emelkedő erőt és az égi eredetű hatalmakat szimbolizálja. A mai mágikus tanok alapján a tollakat a gördülékenyebb kommunikáció elősegítéséhez használhatjuk.

Torony: A kis alapterületű, magas épület a földet az éggel összekötő építmény, világtengely.

A létrához hasonlóan az összeköttetést biztosítja az ég és a föld között. A szakrális építészetben a templom és a szentély mellett a torony a földitől az isteni felé való emelkedés fokozatait jelölte (pl. a mezopotámiai toronytemplomok, a zikkuratok; a keresztény templomok harangtornyai; az iszlám dzsámik/mecsetek minaretjei; a kínai-japán buddhista pagodák). Hallgatás Tornya. A védelem, az őrzés jelképe toronyba zárt fényével utat mutató, éjszakai kikötést is lehetővé tévő világítótorony a biztonság, a bizalom megtestesítője. Az ember égbe törésének, gőgjének bibliai példája. Elefántcsonttorony valóságtól elzárkózó, a szépség, az eszmék birodalmába menekülő művészet szimbóluma.

Őrtorony az éberséget jelenti, a világítótorony a hit fényével vezérel, útmutatást ad. Az orosz szimbolizmusban az eszme, a transzcendens magasság és egyben a művészet szinonimája. A célba érés, a befejezettség jelképe.  

„be vagy zárva a Hét Toronyba / és már sohasem menekülsz.”

Hegyek: siker, védelem, biztos alap, akadály, gátlás

Sokáig a meghódíthatatlan, elérhetetlen szférákat jelentették, ahová halandó ember nem juthatott. Ide tették az Istenek székhelyét és ezzel összeköttetést teremtettek a hegyek segítségével az ég és a Föld között. A hegy tetejére épített templomok és kolostorok a hegy folytatásaként az égiek felé tartó utat jelképezhetik. A hegyeket tisztelték. Bizonyos kultúrák még ma is szentnek tartják a hegyeiket és meghajlással üdvözlik őket. Rituálék színhelye, zarándokhely még ma is egy-egy hegy.

A hegy szimbolikus értelemben, állandóság, megközelíthetetlenség, a világ közepe, istenség jelképe. Az égi a szellemi az isteni szférához való közelséget jelenti. Távol-Keleten a stabilitás, bölcsesség, nyugalom, kitartás uralkodói fenség jelképe. Szimbolikája hasonló az életfáéhoz – égbe nyúló csúcsa a földről az isteni világba vezet, a szellemi létbe való felemelkedést jelképezi.

Gyűrű: házasság, párkapcsolat, egyesülés, kötés

A gyűrű egy kör: az örökkévalóság, az egység, a reinkarnáció és a világegyetem jelképe. Az ősök a Nappal és a Holddal hozták összefüggésbe. Az oltalom tárgya, mágikus védelmező, amely a folytonosság révén elűzi a negativitást. Az örökkévalósághoz fűződő képzettársítás miatt mind a mai napig a házasság és más frigyek elfogadott szimbóluma. A gyűrű viselése „összeköt” minket az erővel, az energiával. Az anyagok, amelyekből a gyűrű készült, valamint a vizualizációnk határozza meg ennek az energiának a természetét. Mivel a gyűrűk megtartják a testben az energiákat, azt is gondolták róluk, hogy megakadályozzák ennek az energiának a kibocsátását. A gyűrű külső megjelenése természetesen csak az egyén szépérzékét szolgálja, illetve, ha hisz a szimbólumok erejében, olyat visel, amire szüksége van.

Jelentősége van, hogy melyik ujjunkon viselünk gyűrűt. A mutató- és a gyűrűsujjat tartották a leghatékonyabb erőnek. A gyógynövényből készült orvosságokat gyűrűsujjal vittek fel a testre, hogy fokozzák a kúra hatását, ezért kell a gyógyító köves gyűrűket ezeken az ujjon hordani. A középső ujj szerencsétlen ujj a gyűrű viselésére. A gyűrűsujj elnevezés azért alakult ki, mert az ősök is azt gondolták, hogy az ujjnak köze van a szívhez. Ezért maradt a hagyomány, hogy a jegygyűrűt még mindig ott hordjuk.

Kulcs: nyitás és zárás eszközeként a megszabadítást, a tudást, a beavatást fejezi ki

A görög mitológia szerint Diké őrzi a nappal és éjszaka kulcsát. Hekaté birtokában van Hadész birodalmának kulcsa. Aki az alvilág kulcsának tulajdonosa, az az úr az alvilág fölött, s képes a halottakat feltámasztani.  A római hagyományban szorosan fűződik a kétarcú Janus, az ajtók és a beavatás istenéhez. A keresztény ikonográfiában Krisztus hatalmának jelképe (Jel 3,7). Ezt – az oldás és kötés hatalmát – ruházza Jézus Péter apostolra, átadván neki a mennyek kulcsait (Mt 16,19). Ezért jelenik meg a keresztény ikonográfiában a donatio clavis (kulcsátadás)-jelenet ábrázolásain Péter apostol attribútumaként a kulcs vagy kulcscsomó. Ebben a jelentésében szerepel a pápai címerben is a kereszttel ábrázolt két kulcs. Hans Memling Utolsó ítélet-oltárának a mennyország felé haladó üdvözült lelkeket ábrázoló tábláján Péter apostol kezében szintén kulcs látható. A clavis universalis (egyetemes kulcs) az emlékezés, a mnemotechnikus művészet (ars memoriae), amely mindent lehetővé tesz. Az Írás megértésének kulcsa (clavis Scripturae) a törvénytudók kezében van.

Az alkímiában az egyesítés és szétválasztás hatalma. Az ezüst- és aranykulcs a világi és szellemi erőket, a Kis és Nagy Misztériumokat és a földi, ill. égi Paradicsomot jelképezi. A leleplezendő misztérium, a megoldandó rejtély jelképe. Ebben az értelemben jelenik meg a szabadkőműves szimbolikában is.  

Horgony: A vízi járműveket rögzítő fémeszköz a remény, a hűség jelképe

Mivel a tengerész utolsó oltalma, a tengerjáró népeknél a biztonság, a jó szerencse jele. A vízzel szemben a föld szilárdságát fejezi ki, átvitt értelemben a léleknek azt a részét, amely az élet, az érzelmek viharában is megnyugvást talál. Formája miatt lehet árbocos hajó: az oltalmazó nőiséget jelentő hajótest és a férfiasságot jelentő fallikus árboc egysége. Egyiptomban az élet árbocra tekeredő kígyója még inkább hangsúlyozza a horgonynak ezt az értelmét.  Az antikvitás tengeristeneinek, elsősorban Poszeidónnak attribútuma. Római érméken delfinnel együtt ábrázolva a „Festina lente!” (Lassan siess!) illusztrációja. A horgony itt a stabilitás, a visszahúzó erő, a delfin a gyorsaság, együtt pedig az arany középút eszményének kifejezői.

Fa: egészség, vitalitás, harmónia

A növényvilág ciklikusan pusztuló és újrasarjadzó részeivel, elsősorban a virágokkal szemben az életerő (és különösen az örökzöld fa) az öröklét szimbóluma. A fa, mint világtengely a mitikus világképek egyik leggyakoribb motívuma; elnevezése: világfa, kozmikus fa. Ábrázolják a káosz óceánján lebegő kozmikus tojás hajtásaként, amelynek növekedése a kozmosz, a világrend kiteljesedését fejezi ki. Mivel gyökereivel a földbe hatol, törzsével a földi, ágaival az égi szférában él, a világ vertikális egységeinek összekapcsolója; az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé. A szellemvilágba, az isteni szférába emelkedés útját; az ezoterikus tudás, a gnózis elérését fejezi ki. A földi világ szakrális középpontja, a hármas kozmikus rendszer alappillére,

Fa, életfa, világfa, égig érő paszuly ősi szimbólum az életfa, amely a világ közepén helyezkedik el, és összeköti az égi és a földi szférát. A fa gyökerei a földből táplálkoznak, míg lombja az ég felé törekszik, így biztosítva átjárót a világrészek között.Az ember lelki fejlődését is szimbolizálja.

Kereszt: sorszerűség, végzet, karma, újjászületés

Általános jelkép értelmében különböző formái díszítőelemként, illetve jelekként a kereszténység előtti és azon kívüli világban is megtalálhatóak. A két egymást metsző vonal – amely a csillag leegyszerűsített formája – a kozmikus rend, az égiek ősi jele a történelem előtti időkben, amelyet bajelhárító, vallásos-mágikus tartalommal is felruháztak. A kereszt az ellentétek egységének a képe: szárainak találkozási pontja a végesre, a befejezettre; szárainak az iránya viszont a végtelenre, a befejezetlenre utalnak. A körbe belerajzolt kereszt a teljesség, ill. az isteni és az emberi, az élet és a halál találkozásának, ill. az élet győzelmének a szimbóluma.

Egyszerűsége miatt a környező világ formáiban minden kor embere felismerte, hogy keresztre emlékeztet a négy égtáj, a kiterjesztett szárnyú madár, a zászló, a mérleg, a kard, az úszó emberi test, a hajó, az árbóc, a horgony, a hárfa, az eke és még sok minden más is. Ezáltal jelképezhet égitestet, szelet, vihart, fát, embert, állatot, eszközöket; és ezáltal lehet az áldás, ill. az átok jele is. A sémita ábécé a tau (mint tau-kereszt) az iratokat hitelesítő aláírásként is szerepelt – sőt, az Egyház főpapjai mind a mai napig használják, kissé módosult formában – s az írásbeliség kialakulásával szintén a személy nevét, és ezzel magát a személyt helyettesítő írásjel lett.

(Megjegyzés: sokan nem tudják, hogy a nácik által használt horogkereszt tulajdonképpen a szvasztika (négyágú horogkereszt, tetragammadion, napkerék) az emberiség legősibb jelképeinek egyike, amit szinte minden kultúrkörben használtak és használnak máig, többnyire a szerencse és a halhatatlanság jelölésére. A szanszkrit szvasztika szó szerencsés (kedvező) dolgot jelent, nem véletlenül választották ezt jelképüknek.)

Az ember azt hinné, hogy a kereszt a szenvedést, a szomorúságot, a gyászt fejezi ki, de az első század közepétől, Szent Pál korától a dicsőség jele, a minden embert megváltó Krisztusé. Ezen függött az Isten báránya, az ószövetségi bárány.

A kereszt ószövetségi jelkép, a zsidóknak megmentő jel, betűszimbólum. Az óhéber írás ugyanis kereszttel jelölte az ábécé utolsó betűjét, a tavot, ami a Jahvénak való lefoglaltságot jelentette – mint a görögöknél az omega, az utolsó betű, ami szintén istenszimbólum.

Az első évezredben a kereszt a dicsőség, a győzelem, az isteni megváltó jele és az életfa örököse, mert „az életfát a Mindenható elzárta előlünk, amikor bűnbe esett Ádám Évával”.

A 2. századtól kezdve a legnagyobb teológusok – Szent Ágoston, Szent Ambrus, Jeromos – úgy tekintették a keresztet, mint a megelevenedett életfát, amely újra visszaadja az emberiségnek az életet. Ezért abban az időben az életfát, mint élő fát ábrázolták rügyekkel, levelekkel és rajta függött Krisztus, mint az életfa gyümölcse.

A kora középkori ábrázolások már a 4. századtól a Paradicsom hegyére állították az életfát, alatta ered a négy paradicsomi folyó, amelyről a Biblia ír. Ezek jelzik, hogy Paradicsomban álló életfáról van szó. Ékkövesen ábrázolták. Az emberek a mai napig nem tudják, hogy ha feltesznek a nyakukba egy drágakövekkel díszített keresztet, akkor az ősi életfát tették a nyakukba.

Madarak: szabadság, szárnyalás, hírek

Az iszlámban a szellemi tudást és az angyalokat fejezi ki. A muszlim költészetben a szellemi újjászületésre és a lélek halhatatlanságára utal: a lélek úgy tör ki a földi burokból, mint a madár a tojásból. A Koránban a „madár” szó a végzet szinonimája.

Az égbe emelkedés, a menny és a föld közti kapcsolattartás, az istenekkel való kommunikálás, a magasabb tudatállapotba való átlépés, a transzcendencia, a lélek és a szellem szimbóluma. Az égi szféra képviselőjeként a khthonikus erőket megszemélyesítő a kígyó ellenfele; míg a kígyót az életfa gyökerénél ábrázolják, a madarat a lombkorona tetején. Ez a levegő és a tűz egyesülésére utalhat, de ha küzdelmüket jelenítik meg, akkor a szoláris erő és a sötétség harcát fejezi ki. A ragadozó madarak – elsősorban a sas és a sólyom – a nap, szél- és viharistenek megtestesítői (pl.Hórusz, Zeusz/Jupiter megjelenési formái).

Medve: őserő, életerő , erőt ad, gyakorlatiasságra tanít,  és arra, hogyan kell magányosan élni.

Az északi területek királyi állata; az erő, a hatalom jelképe.

A szelídséget viszonozza, ezért a jóakarat megtestesítője. Az orosz néphitben pl. a gyengék védelmezőjeként jelenik meg. Mivel téli álmot alszik, s újbóli megjelenése a tavaszt jelzi, a természet körforgásának, az újjászületésnek is jelképe, meghaló-feltámadó istenként is tisztelték. Ciklikus eltűnése és megjelenése, valamint éjszakai életmódja miatt a Holddal és a nemiséggel hozták összefüggésbe. A bűnábrázolásokon a Falánkság, a Harag kísérője. Mivel barlanglakó, a homály, a sötétség birodalmához tartozik, az anyag első formáját, az ösztönöket, a kezdeti fejlődést, a primitív erőt fejezi ki

Róka: ravaszság, agyafúrtság, gátlástalanság.

A vörös bundájú ragadozó emlős a ravaszság, az alattomosság, a képmutatás és az árulás megtestesítője. A mítoszokban és az állatmesékben a legravaszabb és legtalpraesettebb állat.

Ezenfelül a hosszú élet és az átváltozás képességének birtokosa. A távol-keleti irodalomban a nők ingatagságának jelképe; a csalafinta mesékben a nők rókává változnak.

A hamis prófétákat hasonlítja rókákhoz, képmutatás megszemélyesítője

Hal: élvezet, érzékiség, gyarapodás, termékenység, sodródás, az életre és az átmeneti nehéz időszakra készít fel, pénzt is jelent.

Fallikus jelkép, de a vízzel, nedvességgel együtt kapcsolódhat a női princípiumhoz is. A paleolitikumból származó kőből faragott vagy kőbe vésett hal alakú falloszábrázolások a hatalomra és a nemzőerőre utalnak. A hal az alvilághoz is kapcsolódik, mivel régiója, a tenger mélye az ember számára titokzatos, idegen világ. Legfőképpen ne felejtsd el, a hal csúszik, mindig ki fog csúszni a kezedből valami, vagy valaki, vagy elveszíted az irányítást.

Kutya: hűség, barátság, szolgálat, lojalitás és feltétel nélküli szeretet. Az alvilág határának őrzője; lélekkísérőként is megjelenik.

Általában a hűség és az éberség szimbóluma; Kínában ez az engedelmesség, odaadás jelentéseivel egészül ki. Védelmező, oltalmazó jelentés a hangsúlyos. Pejoratív értelemben jelképezheti a hitvány, megvetett embert. Hasonlóképpen negatív kicsengésű jelentése a szemtelenség és hízelgés. A világi erények közül a házastársi hűség szimbóluma. A négy temperamentum közül a Melankóliához társították az öt érzék közül pedig a Szagláshoz.

Lóhere: gyarapodás, jólét, lelki egyensúly, szerencse, (Lottó, Totó, szerencsejátékok, Újév)

Négylevelű lóhere a szerencse szimbóluma.
A kereszténység előtti pogány korszakból ered a hit, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz, akkori szokás szerint kelták amulettként használták.
A kelta kultúra Írországban és Nyugat Európa legnagyobb részében elterjedt, sokfelé eljutott ez a szokás is. A druidák (kelta papok) voltak azok, akik a négylevelű lóherét, amulettként használták: hitük szerint a rossz szellemek elleni védelem mellett szerencsét is hoz viselőjére.
A négylevelű lóhere levelei több nép szimbólumrendszerében a hűség, a remény, a szeretet és a szerencse jelképei.

Szeretném Nektek bemutatni a Lenormand kártyán lévő szimbólumok rendszerét. Valahogy megint a kezembe került, és elámultam újra a kártya bölcsességén és a szimbólumok beszédességén.

A képek az egyik legszebb Lenormand kártya a Gilded Reverie, Ciro Marchetti alkotásából valók.

A virág

Az ifjú élet, a szerelem szimbóluma, de a szirmok többnyire csillag alakú szerkezete miatt gyakran a Nap, a földkerekség vagy a közép jelképe is. Kifejezi a négy elem együttes hatását:
A Földből növekszik az Ég felé, a fejlődéséhez Vízre és Tűzre (a Nap fényére, melegére) van szüksége. A virágok általában az életerőt, életörömöt, a tél végét, a halálon való diadalt jelképezik Női, passzív princípium, kelyhe a jövő gyümölcsének reménye, a bimbó a rejtett lehetőség.
A Bibliában a virágzás isten tetszésére utal; ezt bizonyítja Áron kivirágzó botja, egyes mondákban és legendákban is a kivirágzó száraz bot az isteni tetszésnyilvánítás vagy a remény szimbóluma. Jézust Jeruzsálembe érkeztekor pálmaággal köszöntötték, ebből származik a „virágvasárnap” elnevezésünk.
A taoizmusban a fejtetőből kinövő aranyvirág a legmagasabb fokú misztikus megvilágosodás szimbóluma, azonos az életelixírrel, a lelki megújulással, a halhatatlansággal.
Az aztékkalendáriumban egyik jel a virág, ami az értékességnek, művészinek és az ízlésesnek a szimbóluma. Az e jelben születetteket tehetségesnek tartották művészi, kézműves tevékenységhez és varázsláshoz is. A termékenység istennőjének attribútuma volt a virágkoszorú a hajában és virágcsokor a kezében.
A keltáknál a virág a változékonyság, az instabilitás jelképe, a teremtményé, ami állandó fejlődésnek van kitéve, szépsége tünékeny.
A görög ünnepeken a vetélkedések győzteseit virágkoszorúval jutalmazták, a mitológia szerint a virágok istenek véréből hajt ki, pl. Narcisszoszéból a nárcisz. Perszefonét Hádész virágszedés közben (liliomot szedett) rabolta el az alvilágba, itt is a virágok a holtak lelkének ábrázolói.
A római mitológiában Flóra a virágok istennője, ünnepén, a Floralián az emberek virágkoszorúkat viseltek. Pliniusz szerint a természet éppen a virágok által mutatja meg festőiségét és mulandóságát. (Apropó múlandóság: Petőfi: „ …elhull a virág, eliramlik az élet…” Shelley: „Változékonyság” „Ma kacag a virág/holnap nem él, az, mit őrizni vágysz/szálló levél”)

A liliom:

A tisztaság, ártatlanság, de a bódulat szimbóluma is. Az egyetlen virág, amit Krisztus nevén nevez az Újszövetségben, ezért már nagyon korán annyira népszerű lett, hogy végül V. Pál pápa 1618-ban jónak látta szabályozni művészi felhasználását. A tisztaság szimbólumaként Máriához és a szentekhez rendeljük, az Énekek énekében emlegetett liliom is Máriára utal, a kiváltságot jelképezve. A Bibliában a liliom még az isten akaratára való hagyatkozást, vagyis a gondviselést is jelképezi („Nézzétek a mezők liliomát, hogyan nőnek, nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak”). Egészen más értelmezés szerint a liliom bibéje miatt a nemzés szimbóluma is, a francia királyok a faj fennmaradása miatt választották. (Bourbon liliom) A liliom erős, fűszeres bódító illata ellentétben áll megjelenésével, a szellem és az érzékek együttesét, ellentétét is jelezheti.

Fehér liliom: tisztaság, szerénység, szüzesség, mennyei veled lenni. A római mitológia szerint a fehér liliom kapcsolatban áll Junoval, az istenek királynőjével. A történet szerint, miközben fiát, Herkulest ápolta, bő tejzuhatag hullt le az égből, egy csillag-csoportot alkotva, melyet Calea Lactee- nak neveznek, a liliomok pedig ebből a tejből keletkeztek. A húsvéti liliom Szűz Mária jelképe.

Az egér:

Az egér a Földhöz kapcsolódó kicsiny lény. Ragadozók prédája, állandóan rajta kívül álló erők és események áldozata.
Sokszor fordul elő az egér, mint lélekállat, amely sebesen és alig láthatóan illan tova, akárcsak az emberi életszellem a test halála után. Egyiptomban úgy képzelték, hogy az egerek a Nílus iszapjából keletkeznek, és hogy májuk a holdfázisoknak megfelelően megnövekszik, illetve eltűnik. Mint sötét helyek félénk lakóinak, démoni és prófétai erőt tulajdonítottak nekik. Az egerek szaporaságuk miatt kerültek Aphrodité szerelemistennő mellé az érmék domborművein. Az egér ravasz kicsiny lény, aki cselvetéssel védekezik az erősebb ellenféllel szemben.
Az Egér-meditáció segít, hogy összpontosíts, figyelj a részletekre, megmutatja, hogyan érheted el a nagy dolgokat azáltal, hogy a kicsikkel foglalkozol. Megtanít a földhözragadtság, kicsiség érzésére, ezáltal az élet örömeit értékelni, és a védelmező Földet megbecsülni. Fő mondanivalója az egyszerűség.
Az egér gyorsan él, arra tanít, használjunk ki minden percet. Apró mérete és semmitmondó, szürke színe miatt a nagy átlagot, a feltűnés elkerülését, a szürke tömeget és a szerény képességeket is jelképezi. Jelent még jelentéktelenséget, hiábavalóságot, bosszúságot.