Lovag: titkos szerető, udvarló, látogatás, hírek
Ennek a kártyalapnak a megértéséhez kicsit meg kell ismernünk Lenormand kisasszony életútját.
Marie Ann Adelaide Lenormand Franciaországban született 1772. május 27-én Alenconban. Családja jómódú volt és kiváló nevelésben részesült. Nyelveket tanult, zenét, költészetet, festészetet. Ha rátekintünk a születési dátumára, ahol 3 db 7 szám is virít, nem véletlen a jóstehetsége, hiszen a hetes a mágusok száma, azoké, akik jobban értik a láthatatlan világot. Bencés lányiskola növendékeként már szórakoztatja társait „jósjátékaival”. Mondani nem kell nem nézték jó szemmel ténykedését, és az ördög jelenlétének tartották a kártyavetését. Ő viszont azon a véleményen volt, ha Isten nem támogatná az ő jövendölését, akkor elvenné tőle ezt a képességét. Szülei halála után Párizsba költözik, ahol eladólányként megismerkedik egy kedves, jómódú fiatalemberrel, aki titokban eljegyzi őt örök hűséget fogadnak egymásnak. A boldogsága azonban nem tart sokáig, mert a szerelme egy utazás során életét veszti. Jegyesétől kapott gyűrűjét élete végéig viselte.
Mlle Lenormand ennek az első szerelemnek állít emléket az 1-es számot viselő Lovag lapjában. Láthatjuk nagy jelentőséget tulajdonít még kártyáiban is ennek a szerelemnek, hiszen első lapon szerepelteti elhunyt jegyese emlékét. A megjelenő francia kártya szív 9 is ezt tükrözi, szeretet, szerelem, egy más szinten, más magasságokban. Persze később is akadtak udvarlói, de első szerelmét soha nem felejtette el.
Ciro Marchetti Lenormand kártyáján az 1-es számon női alak szerepel, ugyan fogadjuk el az alkotói szabadságát, de a lap értékelésekor, Lenormand kisasszony által meghatározott fogalommal és férfi alakkal dolgozzunk.
Vendégköre érdekes és különleges emberekből állt. Magas rangú politikusok és az akkori kor meghatározó hírességei keresték fel. Többek között megfordult nála Dávid a festő, Marat és San Just forradalmárok, de járt nála báró Eötvös József és Sándor orosz cár is, akik szintén kikérték tanácsait. Lenormand kisasszony semmit sem titkolt el a hozzá fordulók előtt és ezzel mindenki tisztában volt. A forradalom idején Robespierrenek is megjósolta jövőjét és abban a halálát látta, valamint a francia forradalom bukását is. Ezekért a jóslatokért azonban börtönbe került. Nem esett kétségbe, mert előre tudta, hogy hamarosan ki fog szabadulni. A börtönben ismerkedett meg Josephinnel, akinek megjósolta, hogy ismét férjhez fog menni és fényes jövő vár rá. Ez hamarosan be is igazolódott, hiszen ő lett később Napóleon felesége és Franciaország császárnéja. Trónra kerülése után Josephine továbbra is nagy bizalommal volt Lenormand kisasszony felé, gyakran hívta a palotába, hogy jósolja meg a jövőjét. Napóleon is többször igénybe vette jóslatait, de mikor megjövendölte bukását, kegyvesztetté vált és ismét börtönbe került.
A mai időkben sokan állítják, hogy munkássága komoly befolyással lehetett az akkori történelem alakulására, eseményeire.