SYBILLA JÓSOK – JÓSLÁS MOST

Kereszt: sorszerűség, végzet, karma, újjászületés

Általános jelkép értelmében különböző formái díszítőelemként, illetve jelekként a kereszténység előtti és azon kívüli világban is megtalálhatóak. A két egymást metsző vonal – amely a csillag leegyszerűsített formája – a kozmikus rend, az égiek ősi jele a történelem előtti időkben, amelyet bajelhárító, vallásos-mágikus tartalommal is felruháztak. A kereszt az ellentétek egységének a képe: szárainak találkozási pontja a végesre, a befejezettre; szárainak az iránya viszont a végtelenre, a befejezetlenre utalnak. A körbe belerajzolt kereszt a teljesség, ill. az isteni és az emberi, az élet és a halál találkozásának, ill. az élet győzelmének a szimbóluma.

Egyszerűsége miatt a környező világ formáiban minden kor embere felismerte, hogy keresztre emlékeztet a négy égtáj, a kiterjesztett szárnyú madár, a zászló, a mérleg, a kard, az úszó emberi test, a hajó, az árbóc, a horgony, a hárfa, az eke és még sok minden más is. Ezáltal jelképezhet égitestet, szelet, vihart, fát, embert, állatot, eszközöket; és ezáltal lehet az áldás, ill. az átok jele is. A sémita ábécé a tau (mint tau-kereszt) az iratokat hitelesítő aláírásként is szerepelt – sőt, az Egyház főpapjai mind a mai napig használják, kissé módosult formában – s az írásbeliség kialakulásával szintén a személy nevét, és ezzel magát a személyt helyettesítő írásjel lett.

(Megjegyzés: sokan nem tudják, hogy a nácik által használt horogkereszt tulajdonképpen a szvasztika (négyágú horogkereszt, tetragammadion, napkerék) az emberiség legősibb jelképeinek egyike, amit szinte minden kultúrkörben használtak és használnak máig, többnyire a szerencse és a halhatatlanság jelölésére. A szanszkrit szvasztika szó szerencsés (kedvező) dolgot jelent, nem véletlenül választották ezt jelképüknek.)

Az ember azt hinné, hogy a kereszt a szenvedést, a szomorúságot, a gyászt fejezi ki, de az első század közepétől, Szent Pál korától a dicsőség jele, a minden embert megváltó Krisztusé. Ezen függött az Isten báránya, az ószövetségi bárány.

A kereszt ószövetségi jelkép, a zsidóknak megmentő jel, betűszimbólum. Az óhéber írás ugyanis kereszttel jelölte az ábécé utolsó betűjét, a tavot, ami a Jahvénak való lefoglaltságot jelentette – mint a görögöknél az omega, az utolsó betű, ami szintén istenszimbólum.

Az első évezredben a kereszt a dicsőség, a győzelem, az isteni megváltó jele és az életfa örököse, mert „az életfát a Mindenható elzárta előlünk, amikor bűnbe esett Ádám Évával”.

A 2. századtól kezdve a legnagyobb teológusok – Szent Ágoston, Szent Ambrus, Jeromos – úgy tekintették a keresztet, mint a megelevenedett életfát, amely újra visszaadja az emberiségnek az életet. Ezért abban az időben az életfát, mint élő fát ábrázolták rügyekkel, levelekkel és rajta függött Krisztus, mint az életfa gyümölcse.

A kora középkori ábrázolások már a 4. századtól a Paradicsom hegyére állították az életfát, alatta ered a négy paradicsomi folyó, amelyről a Biblia ír. Ezek jelzik, hogy Paradicsomban álló életfáról van szó. Ékkövesen ábrázolták. Az emberek a mai napig nem tudják, hogy ha feltesznek a nyakukba egy drágakövekkel díszített keresztet, akkor az ősi életfát tették a nyakukba.

Madarak: szabadság, szárnyalás, hírek

Az iszlámban a szellemi tudást és az angyalokat fejezi ki. A muszlim költészetben a szellemi újjászületésre és a lélek halhatatlanságára utal: a lélek úgy tör ki a földi burokból, mint a madár a tojásból. A Koránban a „madár” szó a végzet szinonimája.

Az égbe emelkedés, a menny és a föld közti kapcsolattartás, az istenekkel való kommunikálás, a magasabb tudatállapotba való átlépés, a transzcendencia, a lélek és a szellem szimbóluma. Az égi szféra képviselőjeként a khthonikus erőket megszemélyesítő a kígyó ellenfele; míg a kígyót az életfa gyökerénél ábrázolják, a madarat a lombkorona tetején. Ez a levegő és a tűz egyesülésére utalhat, de ha küzdelmüket jelenítik meg, akkor a szoláris erő és a sötétség harcát fejezi ki. A ragadozó madarak – elsősorban a sas és a sólyom – a nap, szél- és viharistenek megtestesítői (pl.Hórusz, Zeusz/Jupiter megjelenési formái).

Medve: őserő, életerő , erőt ad, gyakorlatiasságra tanít,  és arra, hogyan kell magányosan élni.

Az északi területek királyi állata; az erő, a hatalom jelképe.

A szelídséget viszonozza, ezért a jóakarat megtestesítője. Az orosz néphitben pl. a gyengék védelmezőjeként jelenik meg. Mivel téli álmot alszik, s újbóli megjelenése a tavaszt jelzi, a természet körforgásának, az újjászületésnek is jelképe, meghaló-feltámadó istenként is tisztelték. Ciklikus eltűnése és megjelenése, valamint éjszakai életmódja miatt a Holddal és a nemiséggel hozták összefüggésbe. A bűnábrázolásokon a Falánkság, a Harag kísérője. Mivel barlanglakó, a homály, a sötétség birodalmához tartozik, az anyag első formáját, az ösztönöket, a kezdeti fejlődést, a primitív erőt fejezi ki

Róka: ravaszság, agyafúrtság, gátlástalanság.

A vörös bundájú ragadozó emlős a ravaszság, az alattomosság, a képmutatás és az árulás megtestesítője. A mítoszokban és az állatmesékben a legravaszabb és legtalpraesettebb állat.

Ezenfelül a hosszú élet és az átváltozás képességének birtokosa. A távol-keleti irodalomban a nők ingatagságának jelképe; a csalafinta mesékben a nők rókává változnak.

A hamis prófétákat hasonlítja rókákhoz, képmutatás megszemélyesítője

Hal: élvezet, érzékiség, gyarapodás, termékenység, sodródás, az életre és az átmeneti nehéz időszakra készít fel, pénzt is jelent.

Fallikus jelkép, de a vízzel, nedvességgel együtt kapcsolódhat a női princípiumhoz is. A paleolitikumból származó kőből faragott vagy kőbe vésett hal alakú falloszábrázolások a hatalomra és a nemzőerőre utalnak. A hal az alvilághoz is kapcsolódik, mivel régiója, a tenger mélye az ember számára titokzatos, idegen világ. Legfőképpen ne felejtsd el, a hal csúszik, mindig ki fog csúszni a kezedből valami, vagy valaki, vagy elveszíted az irányítást.

Kutya: hűség, barátság, szolgálat, lojalitás és feltétel nélküli szeretet. Az alvilág határának őrzője; lélekkísérőként is megjelenik.

Általában a hűség és az éberség szimbóluma; Kínában ez az engedelmesség, odaadás jelentéseivel egészül ki. Védelmező, oltalmazó jelentés a hangsúlyos. Pejoratív értelemben jelképezheti a hitvány, megvetett embert. Hasonlóképpen negatív kicsengésű jelentése a szemtelenség és hízelgés. A világi erények közül a házastársi hűség szimbóluma. A négy temperamentum közül a Melankóliához társították az öt érzék közül pedig a Szagláshoz.

Lóhere: gyarapodás, jólét, lelki egyensúly, szerencse, (Lottó, Totó, szerencsejátékok, Újév)

Négylevelű lóhere a szerencse szimbóluma.
A kereszténység előtti pogány korszakból ered a hit, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz, akkori szokás szerint kelták amulettként használták.
A kelta kultúra Írországban és Nyugat Európa legnagyobb részében elterjedt, sokfelé eljutott ez a szokás is. A druidák (kelta papok) voltak azok, akik a négylevelű lóherét, amulettként használták: hitük szerint a rossz szellemek elleni védelem mellett szerencsét is hoz viselőjére.
A négylevelű lóhere levelei több nép szimbólumrendszerében a hűség, a remény, a szeretet és a szerencse jelképei.

Szeretném Nektek bemutatni a Lenormand kártyán lévő szimbólumok rendszerét. Valahogy megint a kezembe került, és elámultam újra a kártya bölcsességén és a szimbólumok beszédességén.

A képek az egyik legszebb Lenormand kártya a Gilded Reverie, Ciro Marchetti alkotásából valók.

A virág

Az ifjú élet, a szerelem szimbóluma, de a szirmok többnyire csillag alakú szerkezete miatt gyakran a Nap, a földkerekség vagy a közép jelképe is. Kifejezi a négy elem együttes hatását:
A Földből növekszik az Ég felé, a fejlődéséhez Vízre és Tűzre (a Nap fényére, melegére) van szüksége. A virágok általában az életerőt, életörömöt, a tél végét, a halálon való diadalt jelképezik Női, passzív princípium, kelyhe a jövő gyümölcsének reménye, a bimbó a rejtett lehetőség.
A Bibliában a virágzás isten tetszésére utal; ezt bizonyítja Áron kivirágzó botja, egyes mondákban és legendákban is a kivirágzó száraz bot az isteni tetszésnyilvánítás vagy a remény szimbóluma. Jézust Jeruzsálembe érkeztekor pálmaággal köszöntötték, ebből származik a „virágvasárnap” elnevezésünk.
A taoizmusban a fejtetőből kinövő aranyvirág a legmagasabb fokú misztikus megvilágosodás szimbóluma, azonos az életelixírrel, a lelki megújulással, a halhatatlansággal.
Az aztékkalendáriumban egyik jel a virág, ami az értékességnek, művészinek és az ízlésesnek a szimbóluma. Az e jelben születetteket tehetségesnek tartották művészi, kézműves tevékenységhez és varázsláshoz is. A termékenység istennőjének attribútuma volt a virágkoszorú a hajában és virágcsokor a kezében.
A keltáknál a virág a változékonyság, az instabilitás jelképe, a teremtményé, ami állandó fejlődésnek van kitéve, szépsége tünékeny.
A görög ünnepeken a vetélkedések győzteseit virágkoszorúval jutalmazták, a mitológia szerint a virágok istenek véréből hajt ki, pl. Narcisszoszéból a nárcisz. Perszefonét Hádész virágszedés közben (liliomot szedett) rabolta el az alvilágba, itt is a virágok a holtak lelkének ábrázolói.
A római mitológiában Flóra a virágok istennője, ünnepén, a Floralián az emberek virágkoszorúkat viseltek. Pliniusz szerint a természet éppen a virágok által mutatja meg festőiségét és mulandóságát. (Apropó múlandóság: Petőfi: „ …elhull a virág, eliramlik az élet…” Shelley: „Változékonyság” „Ma kacag a virág/holnap nem él, az, mit őrizni vágysz/szálló levél”)

A liliom:

A tisztaság, ártatlanság, de a bódulat szimbóluma is. Az egyetlen virág, amit Krisztus nevén nevez az Újszövetségben, ezért már nagyon korán annyira népszerű lett, hogy végül V. Pál pápa 1618-ban jónak látta szabályozni művészi felhasználását. A tisztaság szimbólumaként Máriához és a szentekhez rendeljük, az Énekek énekében emlegetett liliom is Máriára utal, a kiváltságot jelképezve. A Bibliában a liliom még az isten akaratára való hagyatkozást, vagyis a gondviselést is jelképezi („Nézzétek a mezők liliomát, hogyan nőnek, nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak”). Egészen más értelmezés szerint a liliom bibéje miatt a nemzés szimbóluma is, a francia királyok a faj fennmaradása miatt választották. (Bourbon liliom) A liliom erős, fűszeres bódító illata ellentétben áll megjelenésével, a szellem és az érzékek együttesét, ellentétét is jelezheti.

Fehér liliom: tisztaság, szerénység, szüzesség, mennyei veled lenni. A római mitológia szerint a fehér liliom kapcsolatban áll Junoval, az istenek királynőjével. A történet szerint, miközben fiát, Herkulest ápolta, bő tejzuhatag hullt le az égből, egy csillag-csoportot alkotva, melyet Calea Lactee- nak neveznek, a liliomok pedig ebből a tejből keletkeztek. A húsvéti liliom Szűz Mária jelképe.

Az egér:

Az egér a Földhöz kapcsolódó kicsiny lény. Ragadozók prédája, állandóan rajta kívül álló erők és események áldozata.
Sokszor fordul elő az egér, mint lélekállat, amely sebesen és alig láthatóan illan tova, akárcsak az emberi életszellem a test halála után. Egyiptomban úgy képzelték, hogy az egerek a Nílus iszapjából keletkeznek, és hogy májuk a holdfázisoknak megfelelően megnövekszik, illetve eltűnik. Mint sötét helyek félénk lakóinak, démoni és prófétai erőt tulajdonítottak nekik. Az egerek szaporaságuk miatt kerültek Aphrodité szerelemistennő mellé az érmék domborművein. Az egér ravasz kicsiny lény, aki cselvetéssel védekezik az erősebb ellenféllel szemben.
Az Egér-meditáció segít, hogy összpontosíts, figyelj a részletekre, megmutatja, hogyan érheted el a nagy dolgokat azáltal, hogy a kicsikkel foglalkozol. Megtanít a földhözragadtság, kicsiség érzésére, ezáltal az élet örömeit értékelni, és a védelmező Földet megbecsülni. Fő mondanivalója az egyszerűség.
Az egér gyorsan él, arra tanít, használjunk ki minden percet. Apró mérete és semmitmondó, szürke színe miatt a nagy átlagot, a feltűnés elkerülését, a szürke tömeget és a szerény képességeket is jelképezi. Jelent még jelentéktelenséget, hiábavalóságot, bosszúságot.